Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Három nap után épségben előkerült a rekkenő hőségben eltűnt kétéves japán kisfiú
2018-08-18 11:14:06
Három nap után épségben előkerült a rekkenő hőségben eltűnt kétéves japán kisfiú

Három nap után épségben előkerült a rekkenő hőségben eltűnt kétéves japán kisfiú

Rendőrök és önkéntesek indultak a keresésére, a műveletben nyomkövető kutyákat, kamerával felszerelt drónokat és helikoptereket is bevetettek. Végül szerdán önkéntesek találták meg Josikit, aki egy kövön ücsörgött, meztelen lábait egy kis pocsolyában hűtötte.

 

A hatóságok közlése szerint a kétéves kisfiút kórházba szállították, de nem voltak nagyobb sérülései, csak néhány karcolása, szervezete pedig enyhén kiszáradt.

 

Josiki nagyon nehéz körülmények között élt túl három napot: a térségben az elmúlt napokban olykor 34 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet. A fiú még a születésnapján is egyedül volt az erdőben: hétfőn töltötte be második életévét.

 

Sajtóértesülések szerint Josiki akkor tűnt el, amikor a nagypapa egyedül küldte haza: a kisfiú elfáradt, nem akart már sétálni. Mindössze száz méterre voltak a háztól, ahol a gyereket anyja várta. Josikit végül alig néhány száz méterre otthonától találták meg.

További híreink
Húsvétkor az ünnepé a főszerep
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
2024-03-27 21:56:19, Hírek, Színes Bővebben
Mi alapján válassz pénztárgépet egyéni vállalkozóként?
Vállalkozóként tudod, hogy neked kell döntéseket hoznod – ezzel nincs is baj, amikor a szakmádról, a vállalkozást érintő termékről, szolgáltatásról van szó. De egy pénztá...
2024-03-27 11:42:55, Hírek, Színes Bővebben
Csirkefej: utoljára ebben az évadban
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség kitüntető figyelme kísérte.
2024-03-25 16:59:38, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében egy generációkat összefogó csoportos kiállítás látható Pécsen....
Bővebben >>