Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Valéria napja van.
Hárommilliós szettben jótékonykodott Várkonyi Andrea – a férje cipője mészároshoz illő
2025-04-14 17:55:23
Hárommilliós szettben jótékonykodott Várkonyi Andrea – a férje cipője mészároshoz illő

Hárommilliós szettben jótékonykodott Várkonyi Andrea – a férje cipője mészároshoz illő

 

"Összesen majdnem négymillió (!) forintba öltözve dicsekedett Andi azzal, hogy az Önöktől lopott pénzből kegyesen jótékonykodik az operettben (Csak a Louis Vuitton kiskosztüm 1.8 millió forint, a táska 1.2, a cipő pedig hétszázezer)" – osztotta meg a Facebookon Hadházy Ákos.

 

A képviselő úgy fogalmazott, hogy "az együgyű Gázos talán nem olvas híreket, ezért nem szólt a nejének, hogy Lázár már a luxizás beszüntetésével és a NER-kullancsok lesöprésével kampányol. A másik, hogy a "jótékonykodás" is azért van, hogy nehogy valaki kullancsnak nézze őket. De azért kevés visszataszítóbb dolog van annál, amikor a tőlünk lopott pénzből ad vissza pár forintot”.

 

Hadházy szerint lehetséges az is, hogy "ez az outfit már a csórósítás jegyében készült (hiszen igaz pl, hogy a 3 ezer eurós kistáska sehol nincs Rogán Barbi 120 milliós , azaz százszor többe kerülő gyémántos tasijához képest)."

 

Később hozzátette, hogy „Van az az arcátlan szemtelenség, amire egyszerűen nincs mit válaszolni. A felcsúti Gázos mai reakciója a felesége négymilliós hacukájáról írt posztomra pont ilyen. Talán káromkodhatnék, de már ahhoz sincs kedvem. Csak annyit tudok írni: ezért (is) találkozunk újra kedden az Erzsébet hídon!”

 

Ennek kapcsán a Mészáros csoport közleménye leszögezi, hogy Mészáros Lőrinc nem vette magára Lázár János elhíresült kullancsozós kijelentését, és hozzáteszik, hogy nem csak „pár forintot” költött a köz javára.

 

„Ennek az adományozásnak semmi köze Lázár János Miniszter Úr kullancsos kijelentéséhez, tekintve, hogy a támogatásról a megegyezés már hónapokkal korábban megszületett. Mindemellett Mészáros Lőrinc Úr a kullancsozást nem is vette magára, mivel csak a tavalyi évben a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 MILLIÁRD forintot fordított támogatásokra, adományra, szponzorációra. Nem beszélve arról, hogy később Lázár János is jelezte, hogy nem Mészáros Lőrincnek címezte a kijelentését, pont ezen ismert nagyságrendű adományozások okán sem. Javasoljuk viszont Képviselő Úrnak, hogy jövedelméből arányosan nyugodtan fordítson “pár forintot” ő is jótékonykodásra ahelyett, hogy a pénzét repülőgép üzemanyagra költi azért, hogy mások után kukkoljon a levegőből. Továbbá egy ilyen hangvételű és kritikájú posztot ne írjon az, aki az adófizetők pénzéből kunyerálja össze a saját sok milliós büntetéseinek kifizetését” – közölték Mészáros Lőrinc védelmében.

További híreink
Magángyűjtemény – Kálmándy 75
A Pécsi Fotótavasz keretében nyílt meg Kálmándy Pap Ferenc fotóművész jubileumi kiállítása a Művészetek és Irodalom Háza Martyn Ferenc Galériájában.
2025-04-28 02:57:29, Hírek, Színes Bővebben
Orbán és az őszinteségi roham
Azért ha egyszer kitörne az őszinteségi roham Orbánon, akkor igen kíváncsi lennék arra, hogy mik jártak a fejében, miközben ott állt a pápa koporsója mellett – Juszt Lász...
2025-04-27 11:03:17, Hírek, Színes Bővebben
Cápalátogatás
Egyszerre elképesztő és végtelenül ízléstelen az a cápázás, amit Orbán Viktor előad, hogy valami rá is vetüljön a halott pápa holtában is világító dicsfényéből – Hargitai...
2025-04-27 11:03:13, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Békemenetet szervez a Kétfarkú Kutya Párt Budapesten. S hogy a Pride kontra gyülekezési törvény polémiára is r...
Bővebben >>