Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Hatezer sofőrt képeznek állami pénzen – ők is külföldre mennek
2015-07-17 18:00:27
Hatezer sofőrt képeznek állami pénzen – ők is külföldre mennek

Hatezer sofőrt képeznek állami pénzen – ők is külföldre mennek

Lehet, hogy a legnagyobb magyar fuvarozócég vezetőjének valóban ekkora meggyőző ereje van, de az is lehet, hogy a sofőrhiányt jelző, a veszélyre a figyelmet felhívó interjúk már a rég elhatározott kormányzati döntés kommunikációs bevezetőjéhez tartoztak. Gyanúsan passzolnak ugyanis a számok: Wáberer hét elején kijelenti, hogy szerinte 6500 gépkocsivezetőre lenne azonnal szüksége a szakmának, hét végén pedig a kormány bejelenti a 6 ezer sofőr ingyenes, államköltségen történő képzésének a szándékát – áll a fuvarlevel.hu összeállításában.

 

A lényeg, hogy a kormány 5 milliárd forintot ad hivatásos gépkocsivezetők képzésére. A hivatalos indoklás szerint azért, mert ez hiányszakmává vált az elmúlt években. Tavaly 7300 olyan gépkocsivezetői álláshelyet hirdettek meg az országban, melyre nem volt jelentkező, vagy nem voltak megfelelőek a jelentkezők.

 

 

A képzési programot bejelentő Varga Mihály gazdasági miniszter elmondta: Magyarországon 11700 fuvarozási vállalkozás működik, melyek összesen 62 720 járművet üzemeltetnek. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, kezelésükben 15 ezer busz fut az utakon. A teljes közúti közlekedési-szállítási szektor a magyar munkavállalók 3,5 százalékát foglalkoztatja, s körülbelül évi 500 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe.

 

Ahhoz, hogy valaki hivatásos gépkocsivezető lehessen, több tanfolyamot is el kell végeznie. A C kategóriás jogosítvány 200-250 ezer forintba kerül. Ennek elvégzése után az E kategória további 120-150 ezer forint. A kötelező GKI-kártya megszerzése szintén 120 ezer forint körül várható: ha a jelölt mindenütt elsőre levizsgázik, akkor 500 ezer forintnál többet költ saját zsebből azért, hogy kamionsofőr lehessen. Ez a beugró.

 

A magyar alapfizetés 400 euró körül van. Csoda hát, ha a kiképzett, gyakorlott magyar gépkocsivezető inkább német vagy osztrák céghez szegődik? Ugyanazokat az európai utakat járja, ugyanúgy haza tud jönni havonta egy-egy alkalommal, de nem 400, hanem legalább 1200 eurós alapbért kap havonta.

 

(forrás: dfuvarlevel.hu / kép: Vörös Attila – IHO)

 

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szerv...
Bővebben >>