Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.
Hátraszaltó: a DK véletlenül önmaga ellen nyújtott be törvénymódosítást
2019-01-09 12:46:22
Hátraszaltó: a DK véletlenül önmaga ellen nyújtott be törvénymódosítást

Hátraszaltó: a DK véletlenül önmaga ellen nyújtott be törvénymódosítást

Mivel távol áll tőlünk az összeesküvéselmélet-gyártás, nem gondoljuk, hogy a körúti iroda leégése óta tűnne így az aktivitásuk, de tény, hogy az elnök Gyurcsány Ferenc korábbi agilitásához képest feltűnően háttérbe húzódott az utóbbi időben, pedig a közélet erős alkalmakat biztosított (volna) a korábban megszokott s túlzónak is vélt fellépéseire.

 

Helyette kiállítottak egy DK-desszantott Varju László alelnök és Gréczy Zsolt, hajdani flitterpopszakíró, jelenleg pártkommunikációs mindenes személyében, akik ideálisnak tűnő párosként – az egyik mokány, a másik magas – jönnek-mennek a városban és dolgokat csinálnak. Mint a fiatalos ötvenesek a facebook-on.

 

A szerepleosztás is ideális, mivel a jókötésű alelnök belemegy a csinnbe, leteperteti magát stb., a kevéssé fitt Gréczy meg megmagyarázza.  

 

 

Amint tették ezt például tegnap is a vári Miniszterelnökség előtti flashmobukkal, amikor ételhordókkal igyekeztek bevenni a 24 milliárdos orbáni kolostort, hogy olcsógundelt vihessenek haza a rózsadombi éhezőknek.

 

Természetesen nem engedték be őket, de annyit közöltek velük, hogy amennyiben bejelentkeznek, 72 óra elteltével belépési engedélyt kaphatnak, amit meg is ígértek, mármint hogy visszatérnek, mint terminátor.

 

A DK hiperaktívan törvénymódosító javaslatot is benyújtott rögvest annak érdekében, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban is ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a Miniszterelnökségen, bár az ötlet eredetileg a klubrádiós szerkesztő-civilaktivista Pikó Andrásé, aki pont e témával kereste meg a Gundel vezetőségét egy nyílt levélben, node sebaj.

 

Mindezt ma délben egy újabb sajtótájékoztatóval is megfejelik, amelyen bejelentik, hogy közérdekű adatigényléssel keresik fel a Miniszterelnökséget a Gundellel kötött szerződésekért és képviselői jogukkal élve bemennek az épületbe, majd a látogatás után sajtótájékoztatót tartanak. Nem magunkat ismételve, de ismét megjegyezzük, hogy ők is értsék: tegnap már bejelentkeztek, hogy 72 óra múlva bemehetnek, de kiváló alkalom egy újabb Varju-teperésre a mai krakélerkedés is.

 

Nem mellesleg a Fidesz az alábbi gyomorforgató közleménnyel reagált a DK tegnapi várbeli performance-ára „Gyurcsányék fizetőssé akarják tenni a kórházi étkezést” címmel:

 

„A minisztériumi fizetős menzáktól eltérően, ma a kórházakban ingyenes az étkezés, az óvodákban és az iskolákban szintén több mint félmillió gyermek eszik ingyen. Gyurcsányék törvényjavaslata tehát azt jelenti, hogy fizetőssé akarják tenni a kórházi étkezést és meg akarják szüntetni az ingyenes gyermekétkeztetést. A Fidesz ezt elutasítja, továbbra is fenntartjuk az ingyenes étkezést a kórházakban és a rászoruló gyermekek esetében” – blöe.

 

 

O1G-menü kapcsán a DK törvénymódosításának a lényege, hogy “Arra törekszik, hogy minél szélesebb körben nyíljon lehetőség a magas színvonalú közétkeztetéshez való hozzájutáshoz. A közétkeztetés megújításának lényege, hogy mindenkinek ugyanolyan minőségű ellátást kell biztosítani, mint az ország miniszterelnökének. Ez következik abból, hogy a miniszterelnöknek sem lehet több joga, mint egy hajléktalannak.

 

Miután köztudomású az is, hogy a miniszterelnök és a Miniszterelnökségen dolgozók mindenki számára elfogadható áron részesülnek a közétkeztetésben, nincs indok arra, hogy az ország többi közétkeztetésben részesülője ettől eltérő áron jusson hozzá az ellátáshoz”.

 

Mindez oly derűsen hangzik igen helyesen, akárcsak a Tanácsköztársaságot követő dicsőséges 119 nap (nem lett jó vége). Örvendünk és egyetértünk, a következő lépésükkel tán már a Kétfarkúaktól is átveszik az örökélet/ingyensör-projektet, egye fene, ha meg is tudják csinálni.

 

A bibi csak ott van, hogy mind Varju László, mind Gréczy Zsolt, mind a teljes DK-frakció, de az egész országháznyi munkatársak ugyanilyen bitang olcsón hamiznak az országházi menzán, ahol arcátlanul olcsó a kaja. Ennek örömére bizakodva várjuk, hogy az önmaguk ellen is benyújtott javaslatukkal önmaguktól is megtagadják a munkahelyi menüt, de legalábbis a konyhásnénikkel földre megy Varju László – majd Gréczy megmagyarázza.

 

Akkor lesz itt jó világ.

 

(forrás: szabadhir.hu)

Utoljára frissítve: 2019-01-09 12:23:37

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Persze folyamatosan azt halljuk mindenhonnan, hogy mindig ragaszkodjunk az eredetihez, ne érjük be másolattal,...
Bővebben >>