Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Háttér: A halála után még több, mint hat órát villamosozott
2018-02-17 11:02:04
Háttér: A halála után még több, mint hat órát villamosozott

Háttér: A halála után még több, mint hat órát villamosozott

A 17-es villamos Budapest egyik leghosszabb járata, ami most fontos szempont. A hírportálok szerint a 73 éves férfi a vidéki lakhelyéről reggel háromnegyed hétre megérkezve a Déli pályaudvarra, felszállt a 17-es villamosra, amelyen csupán két megállónyit kellett volna megtennie a munkahelyéig. Ezt a legrosszabb esetben is 3-4 perc alatt megteszi a jármű.

 

Azonban ott nem szállt le, a halál pontos beálltának időpontját nem lehet megállapítani, mint ahogy arra sincs még tanú, hogy a szokásos időben valóban felszállt-e arra a villamosra, amelyen hat és fél óra múlva megtalálták. Az viszont tény, hogy 13.33-kor szólt egy utas a járművezetőnek, hogy „rosszul van egy másik utas, lehet, már nem is él.” Ekkor a BKV dolgozója már mindent elkövetett, amit a szabályzat számára előír, a hatóságok 16.11-ig nem engedték tovább a konkrét villamost, a járat addig nem is tudott a teljes vonalán végigközlekedni.

 

Megkérdeztünk két szakembert, akik név nélkül válaszoltak nekünk.  Az elmondottak alapján a villamos vezetőjét nem lehetne hibáztatni vagy csak olyan mértékben, mint a több száz utast, aki közvetlenül mellette vagy szemben ült, állt a szerencsétlenül járt ember közelében. Kivétel az az utas, aki mégis csak észrevette, hogy itt valami nincs rendben. Az a villamos, amelyiken az eset megtörtént, nem egyterű, végigjárható Caf volt, hanem két Tátra típusú kocsiból összekapcsolt szerelvény.

 

A villamosvezetők döntő többsége, mind két végállomáson nem a járművön, hanem a mellett sétál végig az egyik vezetőállásból a másikba (kivéve, ha nagyon rossz az idő). A 17-es járat fő pihenő-rendje a Savoya Parknál van, a Bécsi úti végállomáson kevesebb a tartózkodási ideje. És itt jön a lényeg, a 17-es villamos irányonként majdnem egy órát megy akkor is, ha nincs forgalmi dugó. Ezért a legtöbbször egy-egy forduló után leváltják a járművezetőt, hogy pihenhessen egy kicsit.

 

A Savoya Parknál külön le és felszállóhely van rendszeresítve, így a vezetőnek elvileg le kellene mindenkit parancsolnia a villamosáról. Persze, ha késésben van, vagy el akar szívni egy cigarettát, vagy azonnal be tud állni a felszállóhelyre, amit éppen nem foglal el másik szerelvény, akkor inkább sietve beáll oda, ott váltják le, vagy marad kevés ideje a visszaindulásig.

 

Tehát nagy valószínűség szerint az elmondottakból megállapítható, hogy nem ugyanaz a munkatárs vitte az adott villamost hat órán keresztül. Ugyanakkor az is kiderült, hogy amikor 13.33-kor észrevették a holtestet, a villamost vezető munkatárs, már az előző körben is ugyanezen a szerelvényen dolgozott, tehát hosszabb pihenő nélkül a második fordulóját teljesítette a 17-es járatán. Ebből az is következik, hogy a Savolya Parknál meg kellett volna győződnie, hogy mindenki leszállt-e, és akkor észre vehette volna a tragédiát. Ha ez megtörtént volna, akkor nem csak kegyeleti okból lett volna jobb a helyzet, hanem a pályát sem kellett volna lezárni több, mint két és fél órára. Ezen kívül ennek a járművezetőnek legalább háromszor el kellett sétálnia a villamos mellett, vagy magán a két kocsiból álló szerelvényén. Természetesen ezek az észrevételek csak akkor fontosak, ha valóban ilyen hosszan a szerelvényen maradt a 73 évet élt honfitársunk.

 

Szó nincs arról, hogy bármiféle büntetésért kiáltsunk a villamos vezetője ellen, azonban azt sem lehet normálisnak mondani, hogy Buda egyik legforgalmasabb átlós vonalán utazzon fél napig egy halott ember.

 

Szerkesztőségünk részvéttel gondol a hozzátartozókra.

 

Kertész Z István

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>