Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Hollandiában már győztek a szocialisták
2019-05-24 12:40:43
Hollandiában már győztek a szocialisták

Hollandiában már győztek a szocialisták

Az előzetes hírek szerint a Hans Timmermans vezette holland Munkáspárt 18,4 százalékkal 5 helyet szerezhet a Európai Parlamentben. A holland miniszterelnök által is képviselt konzervatívok négy, a kereszténydemokraták, akik ki akarták zárni a Fideszt, a harmadik helyen szintén négy mandátumot kaphatnak – legalábbis az „exitpoll” szerint.

 

Judit Sarghentini pártja, a Baloldali Zöldek 10,4 százalékkal 3 helyre jogosult az előzetes mérések szerint.

 

Nagy-Britanniából bejelentések érkeztek, hogy a külföldi állampolgárok közül sokan nem tudták leadni a szavazatukat, mivel a nevük nem szerepel a választói listán. A Reuters információi alapján a választói beszámolók szerint az urnáknál az említettek neveit kihúzták azzal az indokkal, hogy nem sikerült pontosan, mindenre kiterjedően adminisztrálni az adataikat.

 

Mindezt a brit választási bizottság azzal magyarázta, hogy a kormány csak nagyon rövid idővel a csütörtöki szavazás előtt jelentette be Nagy-Britannia résztvételét a választáson.

 

Botrányoktól sem mentes a szigetországi voksolás. Sorra éri „joghurtos támadás” a Brexit-szimpatizáns szavazókat. A pontos eredményekről vasárnap éjféltől tudhatunk meg mindent - minden kétséget kizáróan.

 

Ide kapcsolódó friss hír, hogy ma délelőtt bejelentette lemondását Theresa May. Amint az várható volt, ma rövid beszédében bejelentette távozási menetrendjét Theresa May brit kormányfő: sajnálkozásának adott hangot, hogy nem tudta "szállítani" a Brexitet az embereknek.

 

(forrás: szabadhir.hu)

Utoljára frissítve: 2019-05-24 12:29:10

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>