Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Hónapokig nem kapott kezelést – meghalt tüdőrákban
2015-07-29 11:40:41
Hónapokig nem kapott kezelést – meghalt tüdőrákban

Hónapokig nem kapott kezelést – meghalt tüdőrákban

A férfit a diagnózis után egyik vizsgálatról küldték a másikra, és a kilenc hónapos várakozás alatt a daganat tovább nőtt. Hiába műtötték meg kétszer is az elmúlt hetekben Szegeden, nem tudták megmenteni az életét, pedig az utolsó operáció előtt nagyon bizakodó volt.

 

A házaspár azért kereste meg korábban a Házon kívül című műsort, mert azt gyanították, hogy a férfi azért nem kap gyors segítséget, mert kispénzű és vidéki. Pedig egész életben dolgozott és fizette a társadalombiztosítási járulékot. A legutolsó műtétje után mélyaltatásban tartották és már nem ébredt fel. Orvosa szerint addigra a daganat már olyan nagyra nőtt, hogy kockázatos volt az operáció. Pénteken halt meg.

 

Felesége elmondta, hogy ki tudták venni ugyan a daganatot, de férje tüdeje és keringése már nem tudott megfelelően működni, a veséje is kezdett leállni.  Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász szerint hiba, ha valakinek nem kezdik el időben a kezelését, és ezért felelősséget kell vállalnia az adott orvosnak illetve egészségügyi szolgáltatónak.

 

A szakember szerint a családnak betegjogi képviselő segíthet kideríteni, ki hibázott, vagy bírósághoz fordulhatnak. A hozzátartozók az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál is kérhetik az ügy hatósági vizsgálatát.

 

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mára lézeres szemműtétek millióit végezték már el, szóval nem mondhatjuk új jelenségnek, ám amilyen ütemben fe...
Bővebben >>