Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csilla napja van.
Idén két március 15-e volt
2025-03-18 11:06:38
Idén két március 15-e volt

Idén két március 15-e volt

Az előbbiben a gyűlölet és a fenyegetés volt a fő mondanivaló, míg az Andrássy úton a közös ének, a vers és a mindenkit bevonzani kívánó politikai állásfoglalás volt a jellemző. A két politikai „vezér” küzdelmét, a fiatalabb energikusabb, az emberek iránt megértőbb ember nyerte meg, míg a másik az öregebb és testesebb egy fáradt ember képét mutatta. Egyértelmű az is, hogy az Andrássy úton jóval többen voltak, mint a Múzeumnál. 

 

De másik két március 15-ét is érdemes összehasonlítani, mégpedig Magyar Péter tavalyi és idei rendezvényét. A legfőbb különbség, a kettő között, hogy míg tavaly három harmados politikai felállásról beszélt, addig most már szó sem volt erről. Ami a közvéleményben is visszatükröződik, hogy az nem valószínű, hogy a politikai osztat három ágú legyen: a Fidesz, a régi ellenzéki pártok együttesen és a Tisza Párt. A tavalyi Európai uniós választáson a „régi” ellenzék szinte teljesen elvérzett, mondhatni megsemmisült.

 

Nem véletlen, hogy az utca embere, többnyire nem támogatná, ha a bukott ellenzékből bárkivel is egyezséget kötne a lendületben lévő Tisza Párt. Pedig objektíven nézve, köztük is vannak, voltak politikusok, akik megérdemelnék, hogy az újonnan felálló Parlamentnek tagjai legyenek. Igaz eléggé kevesen. A teljesség igénye nélkül: Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs. Velük, ha vállalkoznának a Tisza színeiben a megmérettetésre, akkor nagy valószínűség szerint egyéniben megnyernék a választókerületüket. Aztán vannak másféle „ellenzéki politikusok” is.

 

Például, aki kilép a pártjából, de annak parlamenti frakcióvezetését megtartja. Vagy a DK-s Gy. Németh Erzsébet, aki bukott főpolgármester-helyettesként, a pártja parlamenti képviselőjévé vedlett át, és aki soha semmilyen választáson még nem tudott eredményt felmutatni. Utóbbiakkal mindenképpen jól teszi a Magyar Péter pártja, ha messziről elkerülik őket. Egyébként is a Tiszának most az a feladata, hogy mind a 106 választókerületben megbízható és helyben népszerű embereket indítson el a következő választáson.

 

Magyar Péter sosem beszél arról, hogy mit kezdenek a politikai felhatalmazással, ha nem lesz többségük a Parlamentben, sőt a legtöbb ajánlat teljesítéséhez kétharmados többség kellene. Persze úgy nem lehet nekimenni egy ilyen sorsfordító politikai megmérettetésnek, hogy a Tisza közössége, ne a győzni akarást mutassa és annak valószínűségét el is higgyék a választók. Azonban a Tisza Párt többség nélkül is, ha csak nem lenne megint kétharmada a Fidesz-KDNP-nek, sokat tud tenni a diktatúrába hajló közélettel szemben.

 

 Kertész Z István

További híreink
Majdnem kérdezett valamit, aztán mégsem
Azt mondja, hogy csak két órája volt felkészülni. Két óra (mondjuk napilapos szemszögből) nem is olyan kevés. De itt van pár kérdés öt perc alatt, töprengés nélkül, amit ...
2025-04-20 09:24:24, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Orbán szerint a Tisza képviselői a magyarok ellen dolgoznak
"Állj! A Tisza képviselői a magyarok ellen dolgoznak. Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben" - olvasható az Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-olda...
2025-04-18 10:48:08, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Törölték Rogánt a szankciós listáról
Törölte szankciós listájáról az Egyesült Államok Rogán Antalt – derül ki a Reuters cikkéből.
2025-04-17 08:57:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Összesen 6 bűnügyi akciót hajtott végre 2025 februárjában és márciusában a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyész...
Bővebben >>