Erdős Virág, Lovas Nagy Anna és Nádasdy Ádám voltak kedd este a III. Pride Irodalmi Est vendégei Budapesten a Nagymező utcai Apacuka Kávéházban.

A felolvasóesten a művészek két-két írást, verset vagy műrészletet osztottak meg a közönséggel. A moderátor Az Este és a Kultúrház egykori riportere, Veiszer Alinda volt. Nádasdy az Élet és Irodalomban megjelent alkotásai közül válogatott. Először az „És mi a fiú?” című művét olvasta fel, majd „A Nagymarkú Józsó” c. írását.

Az első mű az azonos neműek kapcsolatának deszexualizálásáról szól.

- Vicces - tért ki rá többször Nádasdy -, hogy a házasság hogyan veszi el a szexuális tartalmát a különböző neműek kapcsolatának a társadalom szemében; míg én, ha a párommal a zöldségeshez együtt megyek le, egyesek szemében már az szexualitás. A műben Nádasdy végig ehhez hasonló hihetetlen humorral írja le mind azt a megpróbáltatást, amiben a saját nemi orientáltságát nyíltan, vagy akár titkokban megélő embereknek része van.

Nagymarkú Józsó c. írásának egyik szereplője a házaséletét a gyermekek kirepülése után otthagyó, vidékre költöző értelmiségi. A másik Józsó, a családos, paraszti származású biztonsági őr. Nádasdy legnagyobb érdeme, hogy itt éles szemmel és a tragikus eszközöket remekül használva rávilágít arra, hogy az azonos neműek párkapcsolata nem csak a belvárosi értelmiség hóbortja. Mert, ahogy minden szerelem, ez is társadalmi osztálytól, címtől és rangtól függetlenül erős köteléket hoz létre. Ezen túl művében Józsó részéről bonyolult érzelmi eltussolásokról is lefest. Az olvasó ezeknek okozójaként nem magát Józsót, hanem a szigorú „rendet” követelő falus élet érezheti. A több gyermekes családos apa úgy érzi, ha nem lehetne férfival „megfogná a baltát és nekimenne a családjának”, de mégis a Család nevében heti háromszor a feleségével hál; mert hát jó asszony, megérdemli. Elvégre vele élnek egy kasszából és vele veszekszenek mindennap...

Lovas Nagy Anna készülő „Kedves Péter” c. önéletrajzi regényének részeit osztotta meg a hallgatókkal. A mű címét a minden fejezet elején visszatérő „Kedves Péter” megszólítás adja. Hogy édesanyja rovott múltja miatt hogyan aggathatnak rá már óvodás korától egy kislányra különböző stigmákat egyesen megdöbbentő. Ahogy Lovas írja óvodásként „a kurtizán lánya” volt, aki hogyha érdeklődött a másik nem teste iránt, akkor az igazgató ebben nem a gyermeki kíváncsiságot, hanem egyből a rossz vért látta. Mutatis mutnadis alapú vizsgálódások miatt a fiúknak nem, csak neki kellett a tantermeket egyesével végigjárni és töredelmesen mindenhol az osztály előtt elmesélnie, milyen „borzalmakra vette rá” a többieket. Pusztán a hozzá társított jelleg, jellem miatt, ami másnál természetes volt, az nála deviánsnak ítéltetett. Hogy tehetett e róla a kislány vagy sem, az azt hiszem eléggé egyértelmű. Viszont akkor hogy lehet, hogy felnőve azt kellett konstatálnia, hogy ha társával leszbikus párként egyszerűen egy szobában szállnának meg, sőt - ne adj’ Isten - franciaágyas szobát kérnek, akkor az ő esetükben sem lehet elkerülni a szexualizációt!? A mű olykor ilyen komoly kérdéseket fogalmaz meg az olvasóban. És ha kislányként nem lehet ráaggatni valakire hogy szexuális kéjenc, ne adj isten egy kurtizán, akkor felnőttként vajon miért? Végezetül természetesen ehhez is hozzájön az örök „holott ha házasok lennének” gondolata...

Az emberek megbélyegzéséhez azonban mások más gondolatokat társítanak.

Ugyanis míg a Pride szervezői az emberi egyenjogúságáért folytatott harc mindennapi megújítását tűzték zászlajukra, addig a „Család nevében” (sic!) Facebook-csoport ellen-tüntetést jelentett be. Méghozzá a „család hagyományos értékei-, a gyermekek jogainak védelmében, a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatása érdekében” valamint a „homoszexuális lobbi” ellen. Mindeközben ennek a minden bizonnyal nívós szellemi közösségnek sikerült a korábban tiltó határozattal élő Magyar Rendőrséget a „homoszexuális lobbi” által manipulált érdekszervezetnek feltüntetnie. Nos, azt hiszem, ezek után végképp nem jelenthet gondot az olvasóknak eldönteni: a szeretet és emberi egyenjogúság nevében határozza-e meg a család fogalmát, vagy a fenti, a családot és a magánéletet a genitáliák felől megközelítő álláspont mellett tesz hitet, avagy tudományos meggyőződést.

Az est utolsó mozzanatát azonban még írásunkhoz fűznénk, tekintve, hogy Erdős Virág „Pimpáré és a Vakvarjúcska” c. verses meséje éppen ezzel a szemlélettel foglalkozik.

Ezt a történet a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után került papírra, témája ezek után nem igényel különösebb magyarázatot. A történetben a vers elején a „kártékony” varjút kővel lemészároló Pimpáré maga is varjúvá változik, éppen akkor mikor már teljesen elöntené a gyilkos eufóriája. A közélettel és a sorsukra hagyottakkal aktívan foglalkozó költő képzeletének a szüleménye - Pimpáré, copfba fonott aranyhajú királylány - maga is megtapasztalja milyen, hogyha gilisztát nem találva, mag után csipegetve a földeken a dühös gazda elzavarja. Milyen, ha éhes hassal menedéket keresve még a busz tetején sem találhat pihenőre. És saját fülével hallja, mindazt, amit a bőséges terméstől roskadozó kertben a király és a királyné a távoli varjakra megjegyzik: „talán jobb lenne, ha nem is lennének.” Majd egy csodálatos újabb transzformáció keretében felébred, visszakerülve a saját testében, de immáron újabb tapasztalatokkal.

Azt már csak remélhetjük, hogy ilyen tapasztalatokra előbb-utóbb majd az is szert tesz, aki jelen pillanatban inkább a család hagyományos értékeinek védelmét csak a homoszexuális lobbi ellenében tudja elképzelni.

VéDé