Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád napja van.
Ivermectinnel gyógyultak meg a Covid–19-fertőzésből
2021-04-02 19:37:13
Ivermectinnel gyógyultak meg a Covid–19-fertőzésből

Ivermectinnel gyógyultak meg a Covid–19-fertőzésből

1. Kati (Dr, PhD, szakvizsga)

 

Nyár óta követem az Ivermectinnel kapcsolatos publikációkat és a külföldi kollégák tapasztalatait. Mivel már akkor nagyon meggyőző eredményeket értek el a kollégák obszervációs vizsgálatoknál, orvos lévén az EU-ban is törzskönyvezett Ivermectin hatóanyagú gyógyszert – akkor még nagyon olcsón és könnyedén – be tudtam szerezni, hogy ha szükség lenne rá, bevethető legyen. Így augusztus óta „várt" a polcon az Ivermectin. Október közepén lett rá szükségem először.

 

Október első két hetében enyhe hasmenéssel küzdöttem, esténként gyenge voltam. Gyanítottam, hogy akár meg is fertőződhettem, bár a PCR-tesztem negatív volt, de gondoltam, jó az immunrendszerem, nagyon magas a D-vitamin-szintem, hypertónián (magas vérnyomáson) kívül nincs egyéb krónikus betegségem, 51 éves vagyok, rendszeresen sportolok, biztosan gyorsan túl leszek rajta. Október 16-án hirtelen elvesztettem a szaglásom. Még aznap kértem egy új tesztet, aminek az eredménye 3 nap múlva pozitív lett. Ez alatt a 3 nap alatt elkezdtem köhögni (száraz, nem túl intenzív köhögés), nagyon erős fejfájásom lett, mely migrénszerű volt és hányással társult, fájt a légcsövem és szorított a mellkasom, mintha satuba fogták volna. Lázam nem volt.

 

Amint meglett a pozitív tesztem, bevettem 0,2 mg/kg ivermectint, 2x100 mg doxycyclint, 3x1 tbl 8mg paxirasolt, 2x 50 mg cinket, 2x 20 mg famotidint, 6000 IU vitamin D3-at, Aspirin protectet 100 mg-ot, Azelasztin orrsprayt napi 2x1-1 puffot, C vitamint 1000 mg-ot.

 

Gyakorlatilag órákon belül megszűnt a hasmenésem, másnapra a fejfájásom és harmadnap teljesen megszűnt a köhögésem, a mellkasi nyomásom is. A protokollt folytattam még 1 hétig, de összesen 3 adag Ivermectint kellett csak bevennem a tünetek megszűnéséig, igaz kb. még 1 hétig gyenge voltam, de napról napra erősödtem. Mellékhatást nem tapasztaltam, ahogy a több ezer kolléga közül senki sem a külföldi és hazai orvosokat tömörítő Facebook-csoportban olvasott hozzászólások alapján. Azóta teljesen jól vagyok, bízom abban, hogy pár hónapig védett is maradok, de utána 2 hetente megelőzésképpen szedni fogom az Ivermectint, hisz most már egyre több evidencia bizonyítja a preventív hatását. Egy kolléganőm – amióta én Covid-pozitív lettem – 2 hetente rendszeresen szedi 0,2 mg/kg dózisban, és noha részt veszünk egy klinikai vizsgálatban, mely során naponta több COVID-gyanús beteget szűrünk és veszünk tőlük mintát, ő szerencsére azóta is negatív. Az ismerős orvos kollégák is drukkoltak nekem, figyelemmel kísérték a betegségem lefolyását, és amikor ők is Covid-fertőzöttek lettek, saját felelősségükre szintén Ivermectint használtak, akik hozzám hasonlóan nagyon gyorsan leküzdötték a fertőzést.

 

2. Karcsi (Dr, 3 szakvizsga)

 

Ismerősöm – 1 hétig bizonytalan vírusos tüneteket produkált – orrdugulás, gyengeség, enyhe hányinger – miután a tesztje pozitív lett. 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás miatt szed gyógyszereket, 65 éves férfi. 2 nap múlva belázasodott (39 Celsius-fok), a mosdóig is alig bírt elmenni, olyan gyenge lett, erős száraz köhögése lett és nehézlégzése kezdődött, amint felkelt az ágyból. Öt napig volt ilyen magas láza, és amint a lázcsillapító hatása megszűnt, ismét 39 fok körüli lett a testhője. Ezalatt D-vitamint 2000 IU, C-vitamint 2000 mg, paxirasolt 2x1 és 2x 25 mg cinket szedett.

 

Öt napja tartó magas láz, száraz köhögés után jutott hozzá az ivermectinhez. A súlyosabb tünetek miatt 5 napig szedte a 0,4 mg/kg ivermectint, és mivel Doxycyclinre érzékeny, azitromycint napi 500 mg dózisban.

 

Az előzőleg már szedett gyógyszereket famotidinnel egészítette ki napi 2x 20 mg dózisban, aspirin protectet 100 mg dózisban és megemelte a D-vitamin dózisát 6000 IU-ra, valamint esténként 3 mg melatonint. 3 nap alatt teljesen láztalanná vált, az 5. napon megszűnt a nehézlégzése, de kb. még 1 hétig köhögött. A következő 2 hétben még gyenge volt, de mostanra visszanyerte fizikai teljesítőképességét, igaz, még nem sportol, csak rendszeresen napi 10 000 lépést tesz meg.

 

3. Juli (Dr, 2 szakvizsga)

 

Másik kollégámnál, aki egy 50 éves hölgy és közepes súlyosságú asztmában, valamint magas vérnyomás betegségben szenved, hirtelen szaglásvesztés és ízérzékelés-csökkenés alakult ki. Rendszeresen szedi a D-vitamint napi 2000 IU dózisban, fizikailag aktív, sokat mozog. Enyhe hányingeren kívül nem volt egyéb tünete. Pozitív PCR-tesztet követően azonnal elkezdte az ivermectint szedni 0,2 mg/kg dózisban, valamint famotidint, azitromycint, zinket, azelasztint és aspirin protectet szedett a fent említett dózisokban.

 

Az ivermectint és az azitromycint 3 napig szedte, a többi gyógyszert 1 hétig. A szaglása és az ízérzékelése 5 nap múlva visszatért. Szerencsére nála egyéb tünet ki sem alakult, és azóta is (több mint 3 hete) teljesen jól érzi magát.

 

A fenti három történetről részletesen beszámoló hiteles forrásoknak a gyógyszer használhatósága körüli nehézségek komoly gondokat okoznak.

 

Szörnyű látni, hogy a betegeim milyen nehezen gyógyulnak a Covid-fertőzésben, miközben súlyos szövődmények alakulhatnak ki utána. Itt egy hatékony, elhanyagolható mellékhatásokkal rendelkező, rendkívül olcsó gyógyszer, és mivel nincsenek meg a jogi feltételeim, nem adhatom nekik. Hippokratész forog a sírjában... –  mondta a kutató orvos.

További híreink
A rászorulók helyett az autósoknak lesz ingyenes 22-én a BKK-közlekedés
A Budapesti Közlekedési Központ arra ösztönzi az autóval közlekedőket, hogy a környezet és saját egészségük megóvása érdekében válasszanak egyéb, alternatív közlekedési e...
2021-04-20 17:25:33, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Pár szó az ellenzék pártok védelmében
Parallel fut egymás mellett két sorsdöntő esemény. A járvány elleni küzdelem és a készülődés 2022-re. A járvány elfoglalja a napjaimat, a jövő évi választás meg a gondola...
2021-04-18 14:16:46, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Szél Bernadett: életek múlnak a hétfői iskolanyitáson
Iskolanyitás: meg tudom erősíteni, hogy valóban mennek tiltások és fenyegetőzések “fentről”, a jelszó az “egységesség” — plusz betekintést nyerhetünk egy jó nagy káoszba ...
2021-04-17 17:24:05, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A LED fényforrások egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek napjainkban, hiszen számos olyan előnyös tulajdonsá...
Bővebben >>