Lázár szerint, ami ezen túl van az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.

Most hagyjuk, hogy a világnézetileg semleges, állami oktatást a fentiekkel miként minősíti és sajnálja le a magyar kormány, hagyjuk, hogy miként vallja a kormány az állam nemzetnevelő küldetésének eszméjét (Mussolinitől a szocialista embertípusig), az iskolarendszer vallási újragyarmatosításával milyennek képzeli el az új embertípust, s annak központilag irányított kinevelését, kívülről irányított, „egydimenziós” engedelmes klónok bővített újratermelését.

Engem most elsősorban az érdekel, hogy az új ember kovácsai – teszem azt – a zsidó oktatási intézményeket ezek szerint leminősítik, hiszen – talán ezt még egy Lázár János is tudja – amott nem annyira a jó keresztény illetve jó keresztyén diák kitermelése a legfőbb cél, márpedig, ha nem, akkor Lázár metsző logikáját és a kormány álláspontját követve, a zsidó műhelyekben előállított végtermék nem is lesz, nem is lehet jó magyar.

Szar ügy. Ám arra a lázári dilemmára, amely szerint mindaz, ami ezeken túl van az vitatható és megkérdőjelezhető, s nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját, az őszintén aggódó miniszternek azt felelhetjük, hogy a zsidó oktatási rendszer pár évezrede elég időtállónak tűnik, s még egy bizonyos Jesua (anyja neve: Mirjam) is, nagyjából kétezer évvel ezelőtt, épp egy efféle intézményben kezdte meg szellemi töltekezését, s megszerzett ismeretei, úgy tűnik, azóta is sok emberhez eljutnak. Kivéve persze Lázár Jánost és a magyar kormány tagjait.