Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Jobbikosok elzárták a vizet Lyukón
2013-05-28 18:03:04
Jobbikosok elzárták a vizet Lyukón

Jobbikosok elzárták a vizet Lyukón

Ismét kezébe vette az igazságszolgáltatást a Jobbik Miskolcon. A helyi kertszövetkezettel összefogva a párt helyi képviselője elzárta az egyetlen ivóvízforrást a romáktól. Most 150 méteren belül nincs se közkút, se más forrás, ahonnan ivóvízhez juthatnának a helyiek.

 

Jakab Péter, jobbikos önkormányzati képviselő elmondta: „városszerte óriási problémát jelent, hogy sok együttélésre képtelen család - elsősorban a szocialisták által befogadott "fészekrakók" és a Fidesz által befogadott "kanadai menekültek” - nem fizetik a közüzemi számlákat, és ezzel milliókkal károsítják meg a tisztességesen fizetőket”.

 

A vízkikötést a nemzeti radikálisok videón rögzítették, egyrészt azért, hogy – mint mondták – „dokumentálják a Fidesz és MSZP által Miskolcon is előtérbe helyezett cigány kultúrát és az ebből fakadó életveszélyes fenyegetéseket, másrészt azért, hogy példát mutassanak azoknak a kertszövetkezeteknek, akik még nem hozták meg azt a döntést, amivel egyrészt véget vethetnek mások élősködésének, másrészt bekapcsolódhatnak abba a folyamatba, aminek az eredményeként maga a lakosság tehet rendet a város neuralgikus pontjain”.

 

 

Jakab Péter valószínűleg tudja, hogy mit követ el, hiszen sajtótájékoztatóján azt mondta: az érintett ingatlanokban kisgyermekek tartózkodnak úgy, hogy most már sem a putrikban, sem azok 150 méteres körzetében nincs vízvételi lehetőség. „Olyan fokú gyermekveszélyeztetés alakult ki a területen, hogy az azonnali és radikális beavatkozást igényel a gyermekvédelem részéről” - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a jelzőrendszer tagjaként megtette a szükséges bejelentést az érintett szervek felé, akiktől azt kéri, vegyék védelembe a gyerekeket, ha pedig ez nem vezet eredményre, emeljék ki őket a családból, és vonják meg a családi pótlékot az érintett szülőktől”.

 

Szűcs Erika, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint ez elfogadhatatlan.

Az egészséges ivóvízhez való jog alapjog, amit nem lehet megszüntetni. Egy energiaszolgáltatást meg lehet szüntetni, de a vízszolgáltatást csak korlátozni lehet.”

 

A jogi helyzet bonyolult, az önkormányzatnak ilyenkor kötelessége közkúton, vagy akár palackban az egészséges ivóvizet az érintettek számára -, akik jogszerűen laknak ott – biztosítani. Ez egy bonyolult dolog, mert itt beiktatódik egy olyan szereplő, aki nem a közösségnek a képviselője, hanem egy hajdanvolt tulajdonosi összefogásnak az eredménye, és a nála felhalmozódó adósságokat nem lehet elvárni, hogy a kertszövetkezet más tagjai átvállalják és fizessék”.

 

Ez bűncselekmény, amiért 5 év börtön is járhat. Reméljük, hogy a rendőrség is így gondolja ezt. Annak is örülünk, hogy a jobbikosok ezt rögzítették, így nem kell kivizsgálni az ügyet” – mondta a Hírhatárnak Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke.

 

Elképesztő, hogy a Jobbik szavazatszerzés címén ilyen, számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan eszközökhöz folyamodik. Ez nemcsak, hogy bűncselekmény, de minden normális demokráciában és jogállamban megengedhetetlen viselkedés. Senki nem veheti kezébe az igazságszolgáltatást, az igazságszolgáltatás a megfelelő szervek feladata, nem egy jött-ment szervezeté.”

 

Szabó Tímea (Együtt 2014-PM) kíváncsi arra is, hogy Pintér Sándor belügyminiszter, akit kedden hallgattak meg a belügyi bizottságban, mit gondol erről. Pintér Sándor ugyanis dicsérte azt, hogy mennyire jól működnek a rendőri szervek, hogy milyen sokat javult az emberek szubjektív biztonságérzete. Szabó Tímea véleménye szerint ez nincs így, másrészről a rendőrség nem végzi jól a munkáját, részben éppen a belügyi vezetés hibájából.

 

Reméljük Pintér Sándor kezébe veszi ezt az ügyet, és eljárást indítanak a bűncselekmény elkövetői ellen. Azt gondolom, hogy az önkormányzatnak kötelessége biztosítani a vízellátást” – mondta a Hírhatárnak Szabó Tímea.

 

A Jobbiknak, amely most megint sintéresdit játszik, valószínűleg állnia kell a helyreállítás költségeit is, mert nem hinném, hogy ezt akár az önkormányzatnak, akár másnak kellene. Egyébként ez pont ugyanaz a bűncselekmény, amivel a romákat szokták hírbe hozni, amikor vezetékeket lopnak el. Ugyanaz a típusú bűncselekmény, csak most a jobbikosok gondolták úgy, hogy ők ugyanezt megtehetik. Ez számunkra elfogadhatatlan, és jó lenne, hogyha ezt a magyar Gárda-Jobbik sintéresdit befejeznék, nagyon gyorsan” – mondta Szabó Tímea.

 

Árok Kornél, a Magyar Szociáldemokraták Pártja ügyvezető elnöke a Hírhatárnak azt mondta:

Az, hogy egy törvénytelen megmozdulásban egy képviselő, Jakab Péter részt vesz, plusz az alaptörvény szabályozza azt, hogy egészséges ivóvízhez mindenkinek joga van, ez számomra megdöbbentő és nem megengedhető egy demokráciában. A jogszabály nem ismerete, nem mentesíti őt a felelősség alól. Felveti azt, hogy hogyan tovább? Egyrészt vagy visszakötik a vizet, vagy az önkormányzat kilakoltatja azokat az embereket, akik ivóvíz nélkül nem maradhatnak ott a területen, vagy pedig szerencsétlenek nekiállnak kutat ásni”.

 

Árok Kornél jelezte, hogy ez a Magyar Szociáldemokraták Pártja és a Szövetségben együtt Magyarországért egyeztetett véleménye.

 

 


Hallama Roland a Liberálisok részéről az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkhöz:

 

A miskolci önbíráskodás véleményem szerint egy általános képet ad a mai magyar társadalomról. Egy mélyszegénységben élő kisebbségi réteg, amely bizonyosan és kétségtelenül megnehezíti a körülöttük élő emberek életét, olyan választ kapott egy agresszív, törvényeket nem tisztelő kisebbségtől, mely egy jogállamban elfogadhatatlan.

 

Ezt a helyzetet rendezni kell, hiszen gyermekeket veszélyeztet ez a felelőtlen eljárás. Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselőnek, nem titkolt célja, hogy az önbíráskodás elterjedjen. Azt is jó megoldásnak tartja, hogy elszakítsák a gyermekeket családjuktól. Akármi is történt ezek a gyerekek nem tehetnek semmiről, ehhez ilyen eszközökkel senkinek nincs joga, és ha higgadtan belegondolunk, ettől nem fognak számlát fizetni a családok. Értelmetlen.

 

Ha ebben az országban tovább folytatódhat ez az őrület, sajnos nem lesz biztonságban senki, mindenki az agresszív, meggondolatlan szélsőjobboldali eszméktől túlfűtött kisebbség kénye-kedve szerint fog élni. Bízunk benne, hogy a hatóságok rendezik a körülményeket és megoldják ezt a súlyos társadalmi problémát, hiszen az emberek többsége nem egy ilyen országra büszke.

 

Az ott lakók pedig megnyugodhatnak, csak szereplői ennek a kampányfogásnak, ami a helyi cigányság megalázásán és ellehetetlenítésén keresztül hívja fel a figyelmét a leendő választóiknak arra, hogy visszatért egy olyan időszak, mikor az izomerő győzedelmeskedhet az értelem felett.

 

A Hírhatár megkereste a miskolci önkormányzat szóvivőjét is, de egyelőre nem tudtuk elérni.

 

 

 

Bánhidi Emese

 

Fotók: hirado.hu
168ora.hu


Utoljára frissítve: 2013-05-28 21:37:15

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pécsett rendezik meg a Tervezz te is ökoházat! országos verseny döntőjét.
Bővebben >>