Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Tivadar napja van.
Juhász Péter mellett tüntettek a Kossuth téren
2025-10-06 09:18:03
Juhász Péter mellett tüntettek a Kossuth téren

Juhász Péter mellett tüntettek a Kossuth téren

Magyarországot a Kádár-rendszer bukása után 35 évvel már megint egy pártállam uralja, a Fidesz frakcióvezetője Facebook bejegyzésben azt juttatja kifejezésre, hogy a Juhász Péterhez kiszálló ügyészség nem nyomoz egy ügyben, hanem megtorlást hajt végre egy politikai influenszer ellen - mondta Puzsér Róbert publicista vasárnap Budapesten, a Kossuth téren tartott tüntetésen.

 

A Polgári Ellenállás mozgalom Juhász Péter influenszer, volt politikus mellett tartott szolidaritási demonstrációján Puzsér Róbert leszögezte: az ügyészségnek független szervezetnek kellene lennie, a hatalom azonban szerinte újabb és újabb vörös vonalakat lép át, amivel azt teszteli, hogy a vele szemben állókban megvan-e az elemi szolidaritás, kiállnak-e egymásért? „Innen üzenjük, hogy kiállunk egymásért, ha megtámadják egyikünket, valamennyiünket támadják meg, de megvédjük egymás" - hangoztatta.

 

Puzsér Róbert úgy fogalmazott, hogy „aki ma Juhász Péter, az holnap lehetsz te, lehetek én, lehet akármelyikünk"!

 

Szavai szerint október 2-a alkalmas nap lett volna arra, hogy „az ügyészség lefoglalja a Magyar Nemzeti Bankot kifosztó Matolcsy Ádám informatikai eszközeit, alkalmas lett volna arra, hogy gyermekmegrontókat üldözzön, de az ügyészség inkább Juhász Péterhez szállt ki, mert a gyermekmegrontókról beszélt". A Juhász Péter elleni megtorlás szavai szerint újabb lépés a Moszkva felé vezető úton. Azok a magyarok azonban, akik Moszkvával szövetkeztek - Kun Béla, Rákosi és Kádár -, mind megbuktak.

 

„Nincs az a fenyegetőzés, ami ezer év kulturális önazonosságát eltörölje, (…) ezer év kulturális önazonossága törli el azt, aki ezt megpróbálja" - mondta.

 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a kormány célja a megfélemlítés további fokozása, elsősorban újságírók, influenszerek, és civilek megfélemlítése.

„Magától értetődik, hogy emiatt a mai összejövetelünk elsődleges célja az volt, hogy megmutassuk, vannak még, akik nem félnek" - hangoztatta. Meg fogják védeni azokat, akik „kellemetlenek a hatalomnak, és akiket ezért megtorlással fenyegetnek" - tette hozzá. Úgy fogalmazott, nem elég arra panaszkodni, hogy a kormányzat újabb és újabb vörös vonalakat lép át a diktatúra felé vezető úton, szavai szerint az ellenzéknek a „változásra vágyó tömegek mozgósításával erős védfalat kell felhúznia" a demokrácia védelmében.

 

Pankotai Lili ifjúsági aktivista arra emlékeztetett, miközben a Szőlő utcai javítóintézet volt vezetője, Juhász Péter Pál ellen évek hosszú sora alatt több feljelentés érkezett, aközben a Fidesz mégis kitüntette, a figyelmeztetések ellenére mégis igazgatói pozíciót kapott.

 

Pajor Tamás zenész elmondta, ellenzéki rendezvényük eredeti célja a megbékélés menete egy a gyermekek védelmét szolgáló társadalmi konszenzus megteremtése lett volna, ezt írta felül szavai szerint „az állampárt drasztikus razziája" Juhász Péternél. „Azért jöttünk, hogy emelt fővel, nem gyűlölködve, de kőkeményen megüzenjük a hatalomnak, hogy nem félünk. Nem mi félünk, hanem ők! Nekünk nincs miért, nekik van!" - mondta.

 

Juhász Péter influenszer, az Együtt volt elnöke elmondta, eredetileg a megbékélés érdekében tartották volna ezt a rendezvényt és ott ugyanígy felszólalt volna, hogy „temessük be az árkokat, amiket Orbán Viktor ásott az elmúlt 15 évben. De a pedofilok, pedofilvédők és a normális morállal és stabil erkölccsel rendelkezők közötti árkot nem akarom betemetni" - jelentette ki.

 

Hozzátette, társadalmi státusztól függetlenül a civileknek kell összefogniuk, hogy megállítsák a pedofil bűnözőket, és ne hagyják, hogy a gyerekeinket kiszolgáltassák nekik. „Ez a feladatunk közösen, mert az a védelem, amit ma itt én élvezek, ez nekik jár" - fogalmazott.

 

Elmondta, az ügy kirobbanása óta naponta több üzenetet kap áldozatoktól és a gyermekotthonokban dolgozóktól, hogy „sokat tudnak". Említette, hogy legutóbb egy fiatal felnőtt nő írta le; 13 évesen ült a Szőlő utcai gyermekotthon igazgatójának irodája előtt, arra várva, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson. Úgy vélte, nem csoda, ha az áldozatok nem bíznak a hatóságokban és a kormányban, őket csak a nyilvánosság védheti meg.

 

Látó János egykori prédikátor, aki a Juhász Péter által közzétett hanganyagon szerepel, elmondta, hogy a hatalom az egész országot félelemben akarja tartani. „Úgy érzem, hogy én is célpont lettem, mert meg mertem szólalni" - tette hozzá. Véleménye szerint „borzalmas kiszolgáltatottság jellemző" a gyerekvédelemre, a területre kevés forrást biztosítanak, és a kormány számára nem a gyerekek, hanem a látszatintézkedések a fontosak. „Kedves keresztény zubbonyt húzó elvtársak, a hit, cselekedetek nélkül, halott" - fogalmazott Látó János.

 

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója Pilz Olivérrel közösen tartott beszédében szintén emlékeztetett arra, hogy a rendezvény a megbékélés jegyében indult, azonban az első közös nemzeti minimumnak kellene lenni, hogy az önkénnyel nem szabad megbékélni. „Ez a hatalom mára bizonyította, hogy nem képes kormányozni, hiszen 15 évnyi kétharmad birtokában is folyamatosan csak a különböző vészhelyzeti felhatalmazások mellett tud fennmaradni" - jelentette ki.

 

Úgy vélte, ez a kormány már megbukott, hiszen alapvető funkcióit sem képes ellátni, és „csak lefizetett bérencei, az alamizsnákkal megalázottak és az üres szavakkal megvezetett fanatikusai tartják hatalomban".

További híreink
Hatósági ellenőrzés indult az óvodások tömeges megbetegedése ügyében
Az ebéd elfogyasztása után hányás és hasmenés miatt eddig 470-en jelentkeztek panaszokkal, közülük 47 gyermek szorult kórházi ápolásra.
2025-11-08 15:58:37, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Sikerült megvédeni a rezsicsökkentést, még „űrnagyhatalom” is lehetünk
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett amerikai sza...
2025-11-08 09:58:02, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Botrány, az van
Ha ebben az országban el mersz indulni a választáson, akkor bűnözőkkel kerülsz szembe – Tóta W. Árpád FB-jegyzete.
2025-11-07 15:30:52, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romániában új szabály lépett életbe: a hatóságok ezentúl azonnal kilőhetik a településekre bejáró barnamedvé...
Bővebben >>