Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Kamupártszag: Volt szoci miniszter támadja be az MSZP-t Zuglóban
2018-02-04 14:01:13
Kamupártszag: Volt szoci miniszter támadja be az MSZP-t Zuglóban

Kamupártszag: Volt szoci miniszter támadja be az MSZP-t Zuglóban

Történik mindez véletlenül pont azt követően, hogy hónapokig tartó alkudozás és harc után megállapodott a DK és az MSZP, hogy melyikük indíthasson esélyes jelöltet a Fidesszel szemben. A körzetben az a szocialista Tóth Csaba indul, aki 4 éve is mandátumot nyert, bár alig 1200 szavazattal.

 

Tóthot támogatják, a liberálisok, a Párbeszéd, a Szolidaritás és a DK, de az LMP, Együtt és a Momentum nem, de az nem kizárt, hogy utóbbiak közül néhánnyal még sikerül megegyezni.

 

Több, mint meglepő, hogy a Lévai lépése utáni hatalmas felhördülést követően a pártja(?), a Lendülettel Magyarországért sajtóosztálya(!!) az alábbi „hangulatjavító” közleményt adta ki:

 

„Miközben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt Lévai Katalin és bejelentette, hogy elindul a parlamenti választásokon Zuglóban, betörtek a lakásába! Reméljük, hogy ez a cselekedet, nem hozható összefüggésbe a politikai szereplésével, mert elfogadhatatlannak tartunk minden olyan tisztességtelen megnyilvánulást, ami átlépi a törvényes kereteket és amely alkalmas a politikai megfélemlítésre. Egy ilyen cselekedet nem elveszi egy politikus kedvét, hanem még biztosabbá teszi abban, hogy helyesen cselekszik és jó úton jár!”

 

Mindez egy cseppet sem feltűnő maszatolás(nak tűnik), avagy mennyi az annyi...

 

(kép: Lévai Katalin pávatánca Franco Neroval egy Operabálon)

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mi...
Bővebben >>