Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Karácsony: „Az MSZP segíti a legtöbbet”
2019-10-04 12:45:33
Karácsony: „Az MSZP segíti a legtöbbet”

Karácsony: „Az MSZP segíti a legtöbbet”

Mindezt azzal a hangfelvétellel kapcsolatban közölte, amely egy héttel ezelőtt szivárgott ki. Ezen a politikus többek között arról beszélt, hogy a szocialisták egy civil polgármester megválasztása esetén szétlopnának mindent a XIV. kerületben.

 

A hangfelvételről Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője később azt mondta, hogy nem egyszeri, hanem rendszeres „lehallgatásról” van szó. Ezt a friss interjúban Karácsony is megerősítette.

 

A felvételen előkerült Tüttő Kata neve is, de Karácsony azt mondja, hogy a róla szóló mondatokat alighanem megkurtították:

 

„Katát az egyik legfelkészültebb önkormányzati politikusnak tartom (…) Kétségtelen, hogy az V. kerületi indításával olyan helyzetet teremtettünk, ami magyarázatra szorul, és ez akkor sem szerencsés, ha egyébként igazunk van. Ha előbb tudok ezekről az ügyekről, rákérdeztem volna, hogy biztosan az V. kerületben akar-e indulni.”

 

Ugyancsak szóba került Horváth Csaba is, akiről az hangzik el, hogy „legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni”. A Magyar Narancs felvetésére ezt Karácsony azzal magyarázta, hogy „Horváth Csaba rutinos politikus, akinek megvan az erkölcsi érzéke és a tapasztalata ahhoz, hogy rendet tartson. (…) Sok politikus úgy lép be a polgármesteri szoba ajtaján, hogy nem tudja: ez egy nagyon kemény játék.”

 

Az interjúban az ellenzéki főpolgármester-jelölt beszélt arról is, hogy megválasztása idején hogyan formálná át Budapest képét, egyúttal bicskanyitogatónak tartja, hogy „az állami beruházásokra elképesztő mennyiségű pénz folyik el, miközben a budapestieknek fontos közszolgáltatások, mint a közösségi közlekedés vagy az egészségügy, krónikus forráshiányban szenvednek”.

 

Arra is lenne önkormányzati pénz – mondjuk Rogán Cecília futóversenyének szponzorálása helyett –, hogy szűrővizsgálati rendszert építsünk ki Budapesten, ami segíthetne, hogy ne legyünk világelsők a daganatos megbetegedés okozta halálesetek számában.

 

Nem ellenzéki zárványt szeretne, ahonnan lövöldözünk kifelé a Fidesz-hatalomra. Hanem azt, hogy okos felelős városvezetéssel bebizonyíthassa: Budapest olyan, mint amilyen az ország lehetne./.../

 

(A teljes interjút a Magyar Narancs frissen megjelent számában olvashatják)

 

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre g...
Bővebben >>