Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Karácsony: Feri, hazudsz, fel foglak jelenteni
2015-05-07 20:26:46
Karácsony: Feri, hazudsz, fel foglak jelenteni

Karácsony: Feri, hazudsz, fel foglak jelenteni

 

Fél év alatt a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat és számlaegyenlege szerint 2,5 milliárd forint tűnt el a kasszából – mondta a napokban Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő. A politikus azt nehezményezi, hogy az önkormányzat háromszor, négyszer annyit költ jelenleg magára, mint más település, s indokolatlannak tartja a kimagasló képviselői bérezést is.

 

Papcsák  értékelése szerint Zugló mostani PM-es polgármestere, Karácsony Gergely ígérete ellenére politikai kifizetőhellyé vált, jelentős számban és jelentős fizetéssel vettek fel munkatársakat a PM és az MSZP környezetéből, akik a képviselő-testület bevonása nélkül döntenek például a közbeszerzésekről. A kormánypárti politikus bírálta azt is, hogy csúszik a köztisztviselők fizetése s 19 év után először nem jelent meg a Zuglói Lapok, mert a nyomdát és a munkavállalókat sem fizette ki az önkormányzat. A fideszes képviselő azt is kifogásolja, hogy az előkészített fejlesztéseket leállították, így várhatóan elmarad a Rákosfalva park és a Csertő park megújítása, iskolai tantermek korszerűsítése is.

 

 Karácsony Gergely és Papcsák Ferenc a stúdióban szópárbajozik

 Fotó: Tóth Gergő


Az ATV műsorában az első téma a zuglói önkormányzat pénzügyi helyzete volt. Papcsák Ferenc ebben a témában úgy gondolta, hogy a polgármesteri időszaka alatt került egyenesbe a költségvetés, és kifejtette, hogy 2,5 milliárd forint többlettel adta át a kerületet, azonban a forrást mára felélték.

 

"Nézem a plafont, nehogy leszakadjon ránk"- reagált erre a PM-es politikus, aki laza egyszerűséggel "hazugságnak" nevezte Papcsák állítását. Karácsony elmondta: lekérdezte az adatokat, amelyek azt mutatták, hogy 2014. október 10-én mínusz 600 millió volt az önkormányzat számláján és további 400 millió kifizetetlen számlája is volt az zuglói önkormányzatnak.

 

A kormánypárti politikus ettől függetlenül váltig állította, hogy 2,5 milliárdnyi plusszal adta át októberben a hivatalt és úgy tudja, hogy a jelen pillanatban 3,6 milliárdos mínuszban van az önkormányzati számla egyenlege. Hozzátette: az igaz, hogy van megtakarítása a hivatalnak, de a leggyorsabb bevétel várhatóan szeptemberben érkezik a gépjárműadóból, viszont addig "1,4 milliárdból kell gazdálkodni, ami nem lesz elég". A működőképesség határára érkeztünk - jelentette ki a fideszes képviselő. Azt is firtattat, hogy a Karácsony által kialakított bérezési rendszer fedezete vajon meddig lesz elég.

 

"Nevetséges. Egyáltalán, hogyan turkál Zugló folyószámla egyenlegében?" - iramodott Karácsony Gergely az elődjére, aki úgy kontrázott vissza: az adatok nyilvánosak. Hozzátette: "eddig is nyilvánosak voltak, most pedig különösen nyilvánosak".

 

"Ne haragudj, Feri, hazudsz" - válaszolta az ismert számok kapcsán a PM-es polgármester Papcsáknak. Bizonyításképpen egy dokumentumot is felmutatott a stúdióban, ami szerint október 10-én 1 milliárdos mínuszban volt Zugló költségvetése. Majd finoman hozzátette: ez volt Papcsák Ferenc utolsó munkanapja a hivatalban.

 

 Feszült hangulatban

Fotó: Tóth Gergő

 

"Október 10-én 2,5 milliárd pluszban volt a számla”- reagált a fideszes politikus. „Ezzel nem tudok mit kezdeni, nem annyi volt" - kontrázott Karácsony. Hosszas szópárbaj után sem jutottak dűlőre, így a nemrégen, több mint 1 millióból felújított polgármesteri WC-ről kezdtek el vitatkozni, ami Karácsony elmondása szerint egyfajta korrupciós múzeumként fog működni. „A WC nyitva áll bárki előtt”- közölte a polgármester. Fideszes ellenfele hozzátette: felvételük van róla, hogy nem látogatható az illemhely, ezt majd nyilvánosságra is hozzák.


Az önkormányzati szerződések kapcsán Karácsony közölte: az elmúlt 5 év minden szerződését nyilvánosságra hozták a zuglo.hu honlapon és ezek között "vannak nagyon kemény dolgok". Hozzátette: olyan ügyeket is találtak, amelyek miatt feljelentést fog tenni, mert biztos benne, hogy "nem csak a politikai gyanú lengi körül ezeket, hanem bűncselekmények történtek".

 

Papcsák megkérte, hogy említsen konkrétumot is, amelyre a polgármester elmondta: az utolsó munkanapján aláírt egy szerződést az iskolai étkeztetéssel kapcsolatban 400 milliós értékben, amit Karácsony így utólag túl vészesnek talált. A polgármester hozzátette: felkutatták azt a céget, ami a 400 millióból 100 milliót elengedett az árból - szerinte ez felettébb gyanússá teszi a szerződést.

 

A PM-es polgármester úgy vélte: „Zuglóé a legátláthatóbb önkormányzat az egész országban momentán”, de azon dolgoznak, hogy a rendszer még átláthatóbbá váljon. Papcsák azt is nehezményezte, hogy karácsonykor szerette volna gondolatait megosztani az önkormányzati lapban, de „meghamisították a leírtakat”, amit a szerkesztőségnek elküldött.

 

 

 

-mezei-

 

Főkép: ATV.hu

Utoljára frissítve: 2015-05-07 22:01:10

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>