Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Karácsony Gergelyből kibuggyant - az MSZP és a Fidesz háttéralkukkal bizniszel
2019-03-28 12:11:10
Karácsony Gergelyből kibuggyant - az MSZP és a Fidesz háttéralkukkal bizniszel

Karácsony Gergelyből kibuggyant - az MSZP és a Fidesz háttéralkukkal bizniszel

A napokban adott interjút az ATV-nek Karácsony Gergely zuglói polgármester, az MSZP-Párbeszéd-DK főpolgármester-jelöltje, amelyben elismerte, hogy a kerületi önkormányzat a helyi Fidesz és az MSZP háttérmegállapodása nyomán fogadta el a több 100 milliós veszteséghez vezető ajánlatot a parkolási rendszer kialakításakor.

 

Ferencvárostól eltérően Zuglóban nem a visszaélésekkel van a probléma, hanem azzal, hogy az egész túl drága, hiszen amíg más kerületekben egy-egy parkolóóra havi fenntartási díja hatezer forint, Zuglóban 69 forintba kerül darabonként. Karácsony Gergely elmondása szerint ez azért lehet így, mert volt ugyan ajánlattevő cég, amely kevesebbért vállalta volna, ezt a pályázatot visszavonták, „mert ott volt egy háttérmegállapodás”, a győztes, de drága ajánlatot pedig a helyi Fidesz és az MSZP is elfogadta, miközben ő maga tartózkodott.

 

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatót az LMP fővárosi önkormányzati képviselője, Gál József, amelyen a politikus elmondta: sürgősségi eljárásban határozati javaslatot terjeszt be a budapesti „parkolási maffia” felszámolása érdekében.

 

Gál kezdeményezése felszólítaná Tarlós Istvánt olyan jogszabály kidolgozására, amely által a budapesti parkolás a fővárosi önkormányzat kizárólagos hatáskörébe kerülne, felülírva ezzel a kerületek jogosultságait.

 

A Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége azonban elutasította, hogy az LMP-s határozati javaslat egyáltalán napirendre kerüljön.

 

A jelenlévők közül a napirendre vételt egyébként a Fidesz kerületi polgármesterei és képviselői nem szavazták meg, az MSZP tartózkodott, a DK-s Gy. Németh Erzsébet, a Párbeszéd két politikusa, Karácsony Gergely és V. Naszályi Márta, illetve a jobbikos Tokody Marcell szavazott igennel Gál javaslatára.

 

A Karácsony által feldobott háttéralkut Tóth Bertalan, az MSZP elnöke csütörtöki nyilatkozatában cáfolta. Beszélt Karácsony Gergellyel és megállapodtak, hogy a jelölt főpolgármesteri programjának kiemelt pontja lesz az egységes budapesti parkolási rendszer kialakítása.

Utoljára frissítve: 2019-03-28 12:09:05

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A rövid válasz: igen! Nemcsak, hogy bátran kombinálhatod ezt a két szuper összetevőt, de bátorítunk is rá, ugy...
Bővebben >>