Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Júlia, Rita napja van.
Kéri László: irracionális, szürreális valóságban élünk
2019-05-02 11:28:26
Kéri László: irracionális, szürreális valóságban élünk

Kéri László: irracionális, szürreális valóságban élünk

A Fidesz migránsozós kampánya - amely egyébként kifulladóban van -, azt próbálja sugallni, hogy miközben a világban dúl az erőszak, ez itt a béke szigete, de csak addig amíg ez a párt van hatalmon – nyilatkozta Kéri László a Klubrádió reggeli műsorában.

 

Kormányzásuk már elég hosszú ideje tart ahhoz, hogy úgy tűnjön, ezen már nem is lehet változtatni - véli a politológus. Kitermel rengeteg alkalmatlan vezetőt kisebb közösségek élére, akiknek alkalmatlanságuknál fogva szükségük van arra, hogy a hűségüket bizonyítsák és félelmet keltsenek. A félelem pedig kiszolgáltatottsághoz, a jogok csorbulásához vezet.

 

Kéri László szerint a három Orbán-kormány különbözik egymástól. Az első a politikai, társadalmi hátteret készített elő, a második megteremtette a hatalom gazdasági hátterét, a harmadik pedig levagdossa a sallangokat. Kiiktatja mindazokat az elemeket, amelyek veszélyeztethetik. Ezért megy neki az értelmiségnek, a civil szférának. Már csak az ellenzékkel kell tennie valamit, de ez is elkezdődött.

 

A politológus úgy véli, hogy az EP-választásokat a Fidesz bőven megnyeri. Az önkormányzati választásokon viszont van esélye az ellenzéknek. A rabszolgatörvény elfogadása utáni időkben az ellenzék felvonultatott számos olyan eszközt, amelyek hatásosak, de aztán nem folytatta. Pedig akkor a Fidesz lebénult. Az őszi helyhatósági választás fordulatot hozhat, főleg Budapesten. S ha a fővárosban igen, akkor több nagyvárosban is.

 

(A beszélgetést teljes terjedelmében ide kattintva hallgathatják meg)

 

További híreink
Az emberi jogok megsértése miatt elmarasztalták az Orbán-kormányt
Lesújtó jelentést adott ki Magyarországról az Európa Tanács emberi jogi bizottsága kedden. A szervezet szerint a magyar állam szisztematikusan csorbítja egyes csoportok a...
2019-05-22 17:39:31, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Végleges: betiltotta az EU az egyszer használatos műanyagokat
Hivatalosan is elfogadta az egyszer használatos műanyagok betiltását kedden az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa, írja az MTI.
2019-05-22 17:39:29, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A szakács, a tolvaj, a feleség és a szerelője
Érdekes, részletes beszámolót közölt belsős források alapján a 444, az Echo Tv felszámolásáról. A megújult Echoban eleinte profi szakácsok főztek élőben a vendégekre, a v...
2019-05-22 17:39:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Miután május elsejével lejárt a kilakoltatási moratórium, egy kilencgyerekes család fordult Orbán Viktorhoz, h...
Bővebben >>