Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Kéri szerint a sötét jövő még csak most jön
2015-12-08 21:20:09
Kéri szerint a sötét jövő még csak most jön

Kéri szerint a sötét jövő még csak most jön

Ha a kormányfő öreg dakotaként megszólal, hogy „uff, döntöttem”, akkor az úgy is lesz. Ha pedig valaki ellentmond neki, arra nem figyel oda. Ezt szelektív emlékezetkiesésnek hívják – így vélekedett a műsorban Kéri László a Fideszen belül uralkodó állapotokról.

 

„De az is lehet, hogy nem fogjuk fel ennek az embernek a zsenialitását, tízmillió tahó országa vagyunk, akik meg sem érdemlik a kormányfőt” – fogalmazott a politológus. Orbán IMF-fel kapcsolatos csütörtöki kijelentéséről úgy vélekedett: a valutaalap mumusként kezelése visszatérő elem a kormány politikájában, vélhetően azért, mert így a népszerűtlen döntéseket rájuk lehet kenni.

 

„Kívülről nézve nagyon átlátszóak vagyunk. (…) A kormány folyamatosan lebukik, és még egyszer sem zavarta a tettenérés. (…) Sikerről beszélnek ott, ahol egyértelmű kudarc van, azt gondolják, bűnhődjön a valóság. Mert ha egyszer elismerem, hogy valamit nem jól csináltam, akkor nincs vége” – mondta Kéri László.

 

Az azeri kiadatás kormányzati kezeléséről úgy vélekedett: iskolapéldáját láthattuk annak, hogyan lehet mindent elrontani. A politológus szerint biztos, hogy Orbán Viktor mondta ki a végső szót ebben az ügyben is.

 

(24.hu nyomán)

További híreink
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Az egyik legnépszerűbb megoldás ablakok, erkélyajtók esetében: a bukó-nyíló nyitásmód
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghatározza a kényelmet, a komfortot és a használat egyszerűségét...
2024-03-27 10:19:44, Hírek, Aktuális Bővebben
Egy ajándék, ami többet mond ezer szónál!
Ha kaptunk már valaha ékszert ajándékba, akkor valószínűleg a mai napig pontosan emlékszünk rá, hogy kitől, mikor és milyen alkalomra kaptuk. Egy szép gyűrű vagy nyaklánc...
2024-03-25 16:46:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>