Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Kétezren tüntettek a lakhatásért Budapesten
2017-10-18 19:00:09
Kétezren tüntettek a lakhatásért Budapesten

Kétezren tüntettek a lakhatásért Budapesten

A rendezvény az egyre szélesebb tömegeket elérő lakhatási válságra hívta fel a figyelmet, rámutatott a kormány és az önkormányzatok felelősségére, és bemutatta a válság megoldását jelentő szakpolitikai válaszokat.

 

A Fidesz-KDNP kormány az állami költségvetésből évente közel 200 milliárd forintot fordít lakhatási célokra, de ennek csak elenyésző része megy a lakhatási szegénység csökkentésére. A támogatások 80%-a a tehetősebbek lakáscéljait támogatja, szinte kizárólag a tulajdonszerzést és az eladósodást. A lakosság jelentős része egyre rosszabb lakhatási körülmények közé kerül.

 

 

A felvonulás a Mozgalmas ősz része volt, amely során kirekesztett csoportok közösen lépnek fel a jogaikért. A lakhatás kérdése különösen érzékenyen érinti a sérülékeny társadalmi csoportok tagjait, így a roma, a fogyatékkal élő, az LMBT állampolgárokat és mindenkit, aki szegénységben él.

 

A Város Mindenkié részletes lakáspolitikai javaslatait elküldi az illetékes állami szerveknek, a felvonulás előtt néhány nappal pedig elérték, hogy 6 párt (a DK, az Együtt, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd) elköteleződött az AVM követelései mellett.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én tartják 1964. óta.
Bővebben >>