Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Ki lesz az, aki lesz – ha lesz még bárki ebben az országban
2018-07-05 15:26:18
Ki lesz az, aki lesz – ha lesz még bárki ebben az országban

Ki lesz az, aki lesz – ha lesz még bárki ebben az országban

Ki lesz az, aki ki mer állni és rámutat azokra a személyekre, akik hatalmi pozícióban üldögélve zárt ajtók mögött követnek el beosztottjaikon nemi erőszakot, majd fenyegetőznek, és büntetlenül ülnek stikliben a babérjaikon. Ki lesz az, aki rámutat a háztartásokra, ahol a látszat alatt, súlyosan bántalmazott emberek sínylődnek többgyerekesen, kiszolgáltatva és megzsarolva.

 

Ki lesz az, aki kiáll, névvel-arccal, mert az egészből mérhetetlenül elege lesz egyszer csak, és előáll egy listával és neveket sorol majd, és kiállítja mindazokat, akik gyermekeket molesztálnak, abuzálnak, aljas módon apellálva a sebezhetőségre, a szégyenre, a bűntudatra? És persze másnapra is életben marad. És lesz retorzió is, emberi méltósággal.

 

Ki lesz az, aki védelmet nyújthat valóban a kitaszítottaknak, sebzetteknek és megalázottaknak? Ki szolgáltat majd igazságot, nem meghurcolva és nem áldozathibáztatva? Kire lehet számítani ebben a kurva országban, aki látja, érti és tudja, hogy mi történik a látszat és kesztyűs kéz mögött valójában?

 

Egy olyan országban, ahol a megbélyegzetteket segítő szerveket is megbélyegzik? Ti itt akartok szülni, gyereket nevelni, iskoláztatni, férjhez adni, vagy el akartok mind menekülni, vagy itt akartok még valamit tenni és változtatni? Szinte már ott tartok, hogy feldobjak-e egy pénzt, ennyi maradt szerencsétlen meggyalázott szabad akaratból.

 

Ahogy párkapcsolatból, országból is akkor kell kiszállni, amikor megalázó. Vagy megtagadni a szolgálatot. Vagy alkoholistává válni, vagy hibernáltan már csak lejátszani egy parti sakkot a gangon?

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző nyílászáróknál különösen fontos az, hogy milyen módon lehet őket kinyitni. Ez nagymértékben meghat...
Bővebben >>