Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Leó napja van.
Korda György reptéri domborművet kapott a kormánytól
2026-04-09 09:32:58
Korda György reptéri domborművet kapott a kormánytól

Korda György reptéri domborművet kapott a kormánytól

 

Nagy Márton azt mondta, hogy Korda György és Balázs Klári „együttműködése és egymás iránti szeretete példaértékű mindannyiunk számára". Felidézte, hogy munkásságuk összefonódott a budapesti repülőtérrel, mivel „a Reptér című dal mára a légi utak valódi generációs szimbólumává vált".

 

„Magyarország kis, nyitott gazdaság, ennélfogva célunk, hogy hazánk híd vagy találkozási pont szerepére helyezkedve teret nyisson keleti és nyugati tőke és tudás" találkozásának, a repülőtér pedig az ország gazdasági szuverenitásának kulcsfontosságú eleme - jelentette ki a miniszter.

 

„Boldogok vagyunk, szeretjük a közönséget, az embereket" - fogalmazott Balázs Klári, megjegyezve: nem hitte, hogy életükben érheti őket ennél nagyobb megtiszteltetés. Hozzátette, hogy igyekeznek továbbra is példaértékűen élni.

 

Korda György köszönetét fejezte ki azoknak, akik dolgoztak az alkotáson, majd úgy folytatta: köszöni a magyar embereknek, hogy „velük együtt élhettünk és élünk" – idézte a z MTI.

 

További híreink
Országos sebességellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten
Nemzetközi összefogás keretében.
2026-04-11 09:15:19, Hírek, Színes Bővebben
Sainte Victoire árnyékában
Provence fényeit és Vasarely örökségét hozza Pécsre az idei Fotótavasz izgalmas kiállítása.
2026-04-11 01:28:11, Hírek, Színes Bővebben
Vasarely új fénytörésben
Megújult a pécsi Janus Pannonius Múzeum Vasarely Múzeuma, ismét megtekinthetők az általa adományozott, a munkásságához kapcsolódó elődök és kortársak műveiből álló nemzet...
2026-04-10 16:17:35, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A gyerekei nyílt levélben határolódnak el a történtektől.
Bővebben >>