Ez csak azért jutott az eszembe, mert olvasom Kövér mai nyilatkozatát, amiben arról zsörtölődik az ősz bajnok, hogy „napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom”, aztán némi konyhabölcseleti elmélkedés után óvatosságot javasol mindenkinek, megjegyezve, hogy ez nem csupán a választott képviselők, hanem az általuk működtetett intézmények renoméjára is kihat. Ennek hiányában anarchiát vizionál, majd tanító jelleggel rámutat, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy normális viszonyok uralkodjanak a magyar parlamentben vagy „általában véve az úgynevezett demokratikus politikában.”

Végül igen helyesen jut arra a következtetésre, hogy a mostani magyar országgyűlési viták vagy éppen a közéleti viták stílusa sokkal brutálisabb, rosszabb, elviselhetetlenebb, mint amilyen volt akár 2002-ig. S hogy az erkölcsileg kifogástalan és építkezésre felettébb alkalmas példázatból adjon elsőként ízelítőt, a durvaságot selymes modorával elsimítja, s pihe-puha cica módján, meleg búgással dorombolja füleinkbe, hogy az ellenzék a globalista hálózattól függ, amelynek a része, ezért nekik érdekük „a háborús állapotok fönntartása és végsőkig vitele”, mert „külföldi megbízóik is ebbe az irányba terelik őket."

Most valóban megálljt parancsolt Kövér az amortizálódó demokráciának és a brutális hangnemnek, illesse hála és köszönet Kövér Lászlót. Azt az embert, aki az államférfi felelős aggodalmával fordul az ország és a világ népéhez, hogy állítsuk meg a demokrácia amortizálódását, s a demokrácia intézményeibe vetett közbizalom fokozatos megcsappanását, ugyanez az ember még két-három nappal ezelőtt arra emlékeztetett, hogy az ellenzéki pártok nem részei a magyar nemzetnek, hanem a világelit komprádor alakulataként a globalista, nemzetellenes hálózat” tartozékai.

Egyesek álmélkodnak az üvöltő kognitív disszonancián, de itt szó sincs erről! Tegnap kiutasította a nemzetből az egész ellenzéket, ma arról prédikál, hogy ajvé (helyesebben: jesszusom), amortizálódik a demokrácia, oda a közbizalom, s durva a hangnem. Nem kell álmélkodni, mert ez retorikájuk leglényege: egyetlen mondatuk, gondolatuk sem hiteles, minthogy nem kötődnek azok az ég adta világon semmihez, csak és kizárólag az adott pillanat érdekeihez, slussz-passz.

Tegnap ezt, ma azt, s persze, hogy nem emlékszik, mit mondott tegnap, hiszen sem tegnap nem volt, sem ma sincs jelentősége ezeknek a gondolatfoszlányoknak, következésképp holnap sem fog már arra emlékezni, amit ma mondott. Ezzel a beszéddel 30 éve verik át – sikeresen – az országot, hisz mindenki tetszőlegesen arra a mondatra emlékszik, amire akar, a többit igyekszik mihamarabb elfelejteni, fátylat borítani rá, kitörölni, esetleg nagyvonalúan elnézni. Azon kívül, hogy reggelente megkötik a cipőfűzőjüket, más konzekvens cselekedetre aligha képesek.

Az elején idézett vicc tehát ma úgy szólhatna, hogy a külvárosi, lepusztult moziban Kövér hirtelen felkiált: Micsoda förtelem, itt rombolják a demokráciát. És jesszusom, pont én rombolom!