Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Vince napja van.
Kövér László ismét elgurult a gyógyszere után
2018-01-12 13:00:32
Kövér László ismét elgurult a gyógyszere után

Kövér László ismét elgurult a gyógyszere után

 

„Kövér László, az Országgyűlés elnöke ismét lépett egyet a fiatal demokratákból az öreg despotákig vezető úton” – válaszolt kérdésre reagálva Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke. Szerinte eddig bevett gyakorlat volt, hogy az Országház falai között valóban csak a képviselők tartsanak sajtótájékoztatókat, de a Képviselői Irodaház nem olyan exkluzív hely, hogy ott is ez legyen érvényben.

 

Az LMP betartja a felhívást, annak ellenére, hogy meglehetősen igazságtalan és az ellenzéki pártok számára kifejezetten hátrányos – mondta a párt egy másik érintettje.

 

Bár a szabály nem újkeltű, a megkérdezettek szerint azért jött ezzel elő pont most Kövér László, hogy még jobban megnehezítse az egyébként is a kommunikációs felületben igen nagy hátrányban lévő ellenzék dolgát.

 

Ismerve az újságírók és különösen a televíziós stábok életét, a ház bejárata elé száműzött sajtótájékoztatók nem nyújtanak sem kényelmi, sem munkakörülményeket tekintve olyan lehetőségeket, mintha azok maradhattak volna az épületen belül. Így a média munkatársainak annyiszor kell a beléptetési ceremónián átesni, ahányszor be akarnak jutni a Képviselői Irodaházba. Tehát, ha két, az épületben megtartható sajtótájékoztató közben ki kell menniük a ház elé, akkor újból kezdődik a beléptetési procedúra. A gyakorlatban ez naponta többször is előfordulhat majd, a Fideszt leszámítva minden pártnak nehézséget okozva az üzeneteik médián keresztül való eljuttatásában.

 

Csütörtökön Molnár Gyula, aki nem tagja az Országgyűlésnek, de a Magyar Szocialista Párt elnöke, az épületben tartott sajtótájékoztatót. Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos és meghívott vendége, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter viszont a párt Csanády utcai bérleményében tájékoztatta a médiát: betartva, de egyet nem értve Kövér László felszólításával.

 

Az ellenzéki pártoknál nem ritka, hogy a szóvivő vagy valamelyik szakértő nem tagja a parlamentnek, ám a sajtóval gyakori a kapcsolattartása. Így teljesen elfogadhatatlan, hogy ők ne tarthassák meg tájékoztatójukat a pártok képviselőinek közös irodaházában. Már csak azért sem, mert nem a parlamenti frakcióknak vannak pártjai, hanem a pártoknak, ha kapnak hozzá elég szavazatot.

 

Kertész Z István

További híreink
Hiába fenyegetik, az MSZP nem hagyja cserben az éhezőket: megtartják az ételosztást
Bangóné Borbély Ildikó közleményben tudatta, hogy akár engedély nélkül is, de megtartják a rászorulóknak tervezett ételosztást, teljesen mindegy, hogy az Orbán-adminisztr...
2018-01-22 18:00:13, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Lemond az MSZP elnöke – ha nem nyernek áprilisban
Lemond pártelnöki tisztségéről Molnár Gyula, ha az áprilisi országgyűlési választásokon nem nyer az MSZP-Párbeszéd szövetség – ezt maga a szocialista párt elnöke jelentet...
2018-01-22 16:01:12, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Németh Szilárd már kormánydöntési kísérlettel vádolja Szél Bernadettet
Sorosozni és Szél Bernadettet ügynöközni ment a köztévé hétvégi műsorába Németh Szilárd, aki a beszélgetés elején kapott egy váratlan, a kormánypropagandában igen szokatl...
2018-01-22 14:00:17, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. csapatába műszerész-villanyszerelő, és fűtésszerelő munkatársat, val...
Bővebben >>