Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mária napja van.
Kövér László szerint is sorsdöntő választás előtt állunk
2026-03-04 09:24:53
Kövér László szerint is sorsdöntő választás előtt állunk

Kövér László szerint is sorsdöntő választás előtt állunk

Egy sorsdöntő történelmi jelentőségű választás előtt állunk, amelynek hatóköre nem áll meg a 93 ezer négyzetkilométert körülhatároló államhatárnál, hanem kihat majd egész Közép-Európa, egész Európa jövőjére is - jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden a Fejér vármegyei Nagyvenyimen, a kormánypártok országjárásának fóruma előtt a közmédiának nyilatkozva.

 

Kövér László a választás tétjéről szólva azt mondta: „a tét minden", az ország által az elmúlt 16 évben elért eredményeink, legyen szó gazdaságpolitikáról, a nemzeti vagyon gyarapodásáról, a családpolitikai rendszerünk kiépítéséről, vagy a szuverenitásunk megvédéséről.

 

Jelezte, egy olyan helyzetben van a világ, amely komoly fenyegetést jelent az ország biztonságára nézve. Háború zajlik nemcsak a szomszédságunkban, hanem éppen kibontakozóban van egy regionális konfliktus Irán körül is. Emiatt egekbe szökni készülnek az árak az olaj ára és a gáz ára - tette hozzá.

 

A házelnök megjegyezte: közben az ukránok „gyakorlatilag szabotázst hajtanak végre" Magyarországgal szemben, és beavatkoznak a választási kampányba. Megpróbálják Brüsszel segítségével elmozdítani a jelenlegi kormányt, illetve megakadályozni, hogy a választásokon sikeres legyen - mutatott rá.

 

Kövér László úgy fogalmazott, eközben a Tisza Párt „a magyar történelem egyik leggusztustalanabb hazaárulását hajtja végre" azáltal, hogy melléjük szegődik „társnak, ügynöknek".

 

Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, az Egyesült Államok ma Magyarország fontos szövetségese ideológiai, politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Ennek kapcsán nem túlzás azt is mondani, hogy egy olyan világpolitikai küzdelem zajlik, amiben a magyarországi választások egy fontos tényezőt jelentenek - jelezte Kövér László.

További híreink
Kubatov fiát Szijjártó minisztériuma pénzelte
Közös megegyezéssel, július 15-ével szűnt meg a Külügyminisztériummal fennálló kormányzati szolgálati viszonya a Fradi-elnök Kubatov Gábor (kiemelt kép) fiának – erősítet...
2026-09-11 09:31:51, Hírek, Aktuális Bővebben
Varga Mihály szupersztár
Meg kell kérdeznem: mitől az a hatalmas bizalom Varga Mihály irányában, hogy megőrizheti az egyik legfontosabb pozíciót, a Magyar Nemzeti Bank elnöki székét? – Juszt Lász...
2026-09-07 09:57:53, Hírek, Aktuális Bővebben
A Tiszaáradat, a sólet és az EMIH örök és megbonthatatlan…
2015-ben illusztris vendége volt a Sólet Fesztiválnak. Lévai Anikó, Orbán Viktor akkori miniszterelnök befolyásos felesége tette tiszteletét a rendezvényen. Nyilván nem v...
2026-09-04 10:24:58, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ma tartják a kötcsei találkozót, ahol Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mond beszédet.
Bővebben >>