Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Orbán napja van.
Közel 40 milliárdot osztott az állam kommunikációra 2021 utolsó negyedévében
2022-01-27 20:19:08
Közel 40 milliárdot osztott az állam kommunikációra 2021 utolsó negyedévében

Közel 40 milliárdot osztott az állam kommunikációra 2021 utolsó negyedévében

Összesen nettó 37 milliárd forintnyi kommunikációs megbízást osztott szét az állami és kormányzati reklámköltéseket kezelő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH) 2021 utolsó negyedévében – írja a hvg.hu.

 

Mint a portál írta, a Közbeszerzési Értesítő január 25-i számában összesen 46 darab, az említett időszakban lebonyolított kommunikációs tárgyú közbeszerzésének az eredményét jelentette meg az NKoH.

 

Ezek közül mind a 46 darab, médiavásárlásról és -tervezésről szóló feladatot a Balásy Gyula tulajdonába tartozó médiaügynökség, a New Land Media vitte, konzorciumban a szintén Balásy-féle reklámügynökséggel, a Lounge Designnal.

 

A közbeszerzések között találhatóak kisebbek (a Jogállam és Igazság Nkft. nevében kiírt nettó 11 millió forintos tender nyomdai feladatok ellátására), vannak benne azonban nagyobb (néhány százmilliós) megbízások is, mint például Antenna Hungáriának (nettó 468 millió forint), a MÁV-nak a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztéséhez kapcsolódó kommunikációjára, a Petőfi Irodalmi Ügynökségnek (772 millió forint) vagy a kézilabda-Európa-bajnokság szervező cégének (367 millió forint).

 

Az egy nappal korábban, január 24-én kiadott közbeszerzési értesítőben is talált NKoH-s hirdetményt a hvg.hu: ebben eredményt hirdettek a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. és a Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt. (MDDÜ) részére kiírt, 2022-es évre vonatkozó, összesen nettó 8,1 milliárd forint keretösszegű kommunikációs ügynökségi és rendezvényszervezési tenderen.

 

Mint írták, az MDDÜ számára kiírt, 2022-es évre vonatkozó pályázat keretösszege nettó 1,03 milliárd forint (ennek a 30 százaléka opcionálisan lehívható), míg a 2021-es év negyedik negyedévére vonatkozó megbízás értéke nettó 130 millió forint.

 

A Visit Hungary számára nettó 7 milliárd forintot szánt az első ütemben az NKoH kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra (ebből 30 százalék opcionálisan lehívható), mindhárom tendert a Mediator Group nyerte egyedüli ajánlattevőként.

 

A fenti három nonprofit cégnek egy médiaügynökségi tendert is hirdetett az NKoH összesen nettó 7,6 milliárd forint értékben. Ezeken a New Land Media és annak kistestvére, a Media Dynamics alkotta konzorcium nyert egyedüli ajánlattevőként.

 

Mint a hvg.hu fogalmazott, utóbbi cégbe 2018 őszén vásárolta be magát Balásy Gyula, ügyvezetője pedig az a Tóth Orsolya, aki azt a Simicska Lajos-közeli I.M.G. médiaügynökséget vezette korábban, amely a „G-nap” előtt az állami médiavásárlási tárgyú közbeszerzések állandó nyertese volt.

 

(forrás: media1.hu)

 

 

További híreink
Luxusvendéglő teraszára futnak be a jelzett turistautak
Ha szeretnéd látni a panorámát – ebédelj meg! Az Esztergom feletti Vaskapu hegycsúcsáról csak akkor nézhető meg a városra és a környékre nyíló nagyszerű panoráma, ha a ...
2022-05-22 19:16:31, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Márki-Zay Pétert már volt tanácsadója is támadja
A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapító tagja, Kész Zoltán, aki az egyik legfontosabb segítője és tanácsadója volt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányá...
2022-05-20 20:45:57, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Kósa Lajos negyedszerre is a korcsolyaszövetség elnöke marad
Kósa Lajos 2011 óta irányítja a szövetséget, azaz negyedszer szavaztak bizalmat neki a küldöttek. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pénteki tisztújító közgy...
2022-05-20 20:45:54, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ki gondolta volna, hogy van kapcsolat a versenyautók és az olasz bor között, azonkívül, hogy az utóbbival ünne...
Bővebben >>