Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Kukába a többes ajánlással és a győztesek kompenzációjával
2014-04-15 12:28:24
Kukába a többes ajánlással és a győztesek kompenzációjával

Kukába a többes ajánlással és a győztesek kompenzációjával

Módosító csomagot készül benyújtani a választási törvényhez az Együtt-PM, amelyben többek között megtiltanák a többes ajánlást és eltörölnék a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a szervezet társelnöke. Szabó Tímea azt mondta, hogy a javaslatot az új Országgyűlésnek terjesztik majd be.

 

Szabó Tímea emlékeztetett, hogy a Fidesz és a KDNP által egyoldalúan, társadalmi egyeztetés nélkül, erőből áttolt választási rendszerről egyértelműen kiderült, hogy nem képes biztosítani a választás tisztaságát és demokratikus lebonyolítását. A politikus hangsúlyozta, elismerik a kormánypártok győzelmét, de az választást egy olyan focimeccshez hasonlította, ahol az egyik csapat levette a saját kapuját, kézzel is hozzáérhetett a labdához és még a bíró is velük volt. 


- Az Együtt-PM olyan törvénymódosító csomagot nyújt be a következő parlamentnek, amelyik minimálisan képes biztosítani, a tartalmi és eljárási visszaélések megakadályozását 2018-ban – közölte Szabó Tímea. Elmondása szerint a „minimálcsomag” megszüntetné a többes ajánlást, mert egyértelműnek látják, hogy az a „bizniszpártokat” segíti az indulásban. Ezért azt javasolják, hogy mindenki csak egy pártot támogathasson.

- A javaslat eltörölné a győztes képviselőjelöltek után járó kompenzációt, mert ebben a perverz választási rendszerben ennek segítségével a Fidesz hat plusz mandátumot szerzett – folytatta, hozzátéve, az is kiderült, hogy a választási törvény másodrendű állampolgárnak tekinti a külföldön élő, de magyarországi lakhellyel rendelkező embereket, ezért javasolják, hogy a határon túli kettős állampolgárokhoz hasonlóan ők is szavazhassanak levélben.

 

- Felül kell vizsgálni a kampánytámogatásokat, mert a kamu és a bizniszpártok visszaéltek az állami forrásokkal. Ezért azt javasolták, hogy akik kevesebb szavazatot szereznek, mint ahány aláírást a jelöléskor kaptak, kötelesek legyenek visszafizetni az állami támogatást – hangsúlyozta Szabó Tímea, végül azt mondta, megtiltanák, hogy a nem jelölőszervezetnek minősülő jogi személyek bármiféle kampánytevékenységet folytassanak, vagyis a kormány, az önkormányzatok és az álcivil szervezetek ne vehessenek részt a kampányban.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sokan gondolkodnak el azon 35-40 évesen, vajon jól választottak-e szakmát. Az életközépi válság olykor arra sa...
Bővebben >>