Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
Kunhalmi Ágnes elmondja, mitől nevette szét a saját sajtótájékoztatóját
2017-01-02 15:45:34
Kunhalmi Ágnes elmondja, mitől nevette szét a saját sajtótájékoztatóját

Kunhalmi Ágnes elmondja, mitől nevette szét a saját sajtótájékoztatóját

Kunhalmi Ágnesnek már a sajtótájékoztató elején meggyűlt a baja a tollával. Szemmel láthatóan fennakadást okozott számára az, hogy a mikrofonállványra tette az íróeszközt, ami aztán leesett a földre.

 

A tollat ezután odaadta valakinek. A háttérből az MSZP-sajtó egyik munkatársa figyelmeztette a képviselőt, hogy „Ágikám, figyeljél azért, hogy ne a szilveszteri adást csináljuk”. Kunhalmi Ágnes azonban ettől még jobban szétesett és nevetni kezdett.

 

A sajtótájékoztatót ezután megtartotta. A végén megkérdezték tőle, hogy az MSZP megfogadná-e Medgyessy Péter volt miniszterelnök tanácsát, és szövetkezne-e a Jobbikkal, ha ezt a DK is megtenné. „Azt majd akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk” – hangzott a válasz, majd újra kitört a kacagás Kunhalmi Ágnesből.

 

Annyira nevetséges és kínos volt, ahogy a kormánypropaganda próbálkozott, hogy egyszerűen nem lehetett nem kinevetni a görcsös igyekezetet – ezzel magyarázta a Magyar Nemzetnek Kunhalmi Ágnes a pénteki nevetgélést, aki szombaton még nem akart nyilatkozni s a pártja oldalára is egy nevetésmentes video került ki.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szó...
Bővebben >>