A beszélgetés természetesen teljesen érdektelen volt, de nyilvánvalóan nem is azzal a céllal vették rá Lázárt, hogy üljön be a Bokor utcai stúdióba, hogy Rangos Katalin keresztre feszítse, és szembesítse saját felelősségével az ország tönkretételében, illiberális állammá alakításában.

Egyrészt Rangos erre nem is lenne alkalmas, a sok heherészés, vihorászás, permanens készületlenség nem múlik el nyomtalanul, másrészt Lázár nem is jött volna el, ha tartania kellett volna ilyesmitől. Akkor hát miért jött?

Nem tudom.

Talán ez már az új, Köves Slomó-féle kormánybarátibb vonal előszele. Vagy Lázár, Navracsicshoz és Áderhez hasonlóan, akik időnként aprócska jelekkel üzennek, hogy ők ugyan a rezsim lojális katonái, de azért nem Rogánok, Kósák, vagy Szijjártók, ő is fontosnak tartotta jelezni, hogy közte és Orbán között nincs széttéphetetlen kötelék. Ezért a szokásos kormányhablaty mellett olyat is mondott, hogy „elköltöttünk nyolcezer milliárdot, és a versenyképesség nem javult”.

Ez például értékes mondat volt, hiszen Lázár ezzel utalt a rendszer alapvetően diszfunkcionális, javíthatatlan természetére, még ha ő ezt nem mondta is ki. Rangos helyében viszont egy igazi rádiós esetleg azt felelte volna, hogy de hát Lázár úr, csodálkozik?, ez olyan, mintha a maffiafőnök arra panaszkodna, hogy bár lelőtték hetven riválisukat, mégsem lett több barátjuk.

Ő persze semmi ilyesmit nem mondott, így szegény főminiszter egyedül maradt a kételyeivel.

Szóval Lázár jött, Lázár ment, okosabbak nem lettünk, igaz, butábbak sem. És reméljük, egyszer még Bolgár Györgynek is sikerül megvalósítania nagy álmát, meginterjúvolni magát Orbán Viktort.

És akkor majd egész biztosan minden kiderül.

(kép: archív)