Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Szilvia napja van.
Lázár egy önmaga által elnökölt alapítványon keresztül luxizik
2025-11-03 09:32:05
Lázár egy önmaga által elnökölt alapítványon keresztül luxizik

Lázár egy önmaga által elnökölt alapítványon keresztül luxizik

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a HVG közérdekű adatigénylése nyomán közölte: október közepéig 4,88 millió forintba került Lázár János Mercedes típusú luxus kisbuszának üzemeltetése. Mivel a járművet idén márciusban vették nyilvántartásba, az átlagos havi üzemeltetési költség a lap szerint elérte a 600 ezer forintot.

 

A főigazgatóság azt az adatigénylés kapcsán sem közölte, hogy kié a kék lámpával ellátott jármű, és mennyiért szerezték azt be. Erről a miniszter egy Lázár-infón azt mondta: a Jövő Nemzedék Földje Alapítványon keresztül biztosítják számára a buszt.

 

Az Építési és Közlekedési Minisztérium nem tagadta, hogy a járművet a tárcavezető használja, de arról nem adtak tájékoztatást, hogy miért pont egy ilyen, négykerékhajtású, 237 lóerős busz került hozzá, és ki mennyiért vette azt. A minisztérium mindössze annyit közölt a 2025-ben forgalomba helyezett autóról, hogy azt nem az állam biztosítja.

 

A lap információja szerint a Jövő Nemzedék Földje Alapítványt ugyanúgy az állam alapította és növesztette nagyra állami vagyonból, mint a többi közérdekűnek mondott vagyonkezelő alapítványt, írja a lap. Lázár János az alapítvány kuratóriumi elnöke.

További híreink
Magyar Péter ismét Karácsony Gergelyt támadja
Karácsony Gergely kommunikációs csapatát és volt kampányfőnökét emlegette a Tisza Párt elnöke Barabás Richárd és Cseh Katalin új pártjával kapcsolatban, a főpolgármester ...
2025-11-13 09:21:44, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Süllyed a Párbeszéd, V. Naszályi Márta is kilép
Az I. kerület korábbi polgármestere azzal indokolta a döntését, hogy hosszú ideje nem érezte magát „komfortosan” a párt jelenlegi irányvonalával.
2025-11-13 09:21:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Orbán 15 év után először adott interjút az ATV-ben
Másfél évtized elteltével adott interjút az ATV-nek a magyar miniszterelnök. Rónai Egonnal Trumpról, az amerikai szankciókról Putyinról és Magyar Péterről is beszélt.
2025-11-12 09:49:44, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azt a mentőkutyát akarták megmérgezni Jászberényben, aki gazdájával 11 túlélőt mentett ki a romok alól a 2023-...
Bővebben >>