Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mária napja van.
Lemondott Szájer József felesége
2026-08-25 09:55:38
Lemondott Szájer József felesége

Lemondott Szájer József felesége

 

Lemondott bírói tisztségéről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal 2011 és 2019 közötti vezetője, aki a bírói karral kialakult konfliktusai után 2019-ben az Alkotmánybíróságra került. Lemondását a hétfői Magyar Közlönyben tették közzé: a köztársasági elnök október 14-i hatállyal menti fel.

 

Handó alkotmánybírói megbízatása továbbra is megmarad. Korábban egy törvénymódosítás tette lehetővé, hogy az AB-ba kerülő bírák megtartsák bírói tisztségüket, és mandátumuk lejárta után a Kúriára kerüljenek. Handó most erről a lehetőségről is lemond.

 

Handó 2011 és 2019 között vezette az OBH-t. Bár kezdetben a bírói kar jelentős része támogatta, később súlyos konfliktusba került az őt ellenőrző Országos Bírói Tanáccsal. Az új OBT több esetben törvénysértőnek találta kinevezési gyakorlatát, például amikor megfelelő indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné vezetői pályázatokat, majd átmeneti megbízásokkal töltötte be a posztokat.

 

2019 májusában az OBT kezdeményezte Handó elmozdítását, de a fideszes parlamenti többség ezt 120–54 arányban leszavazta. Néhány hónappal később a Fidesz alkotmánybírónak jelölte. Távozása az OBH éléről a kormány számára is kényelmes megoldás lehetett, miközben Handó egyre több hazai és nemzetközi jogállamisági kritikát kapott. Távozását 24 bírósági vezető egy, az „aranykort” és a magyar igazságszolgáltatás „templomait” emlegető levéllel ünnepelte, amit több bíró is szégyenteljesnek tartott.

 

Handó az elmúlt hetekben is azok közé az alkotmánybírók közé tartozott, akik a Fidesz beadványának adtak volna nagyobb teret. Augusztus 14-én az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz–KDNP indítványát a kekvák vagyonának visszavételét lehetővé tévő törvény ügyében, majd az alaptörvény-módosítást is helybenhagyta. A 15 tagú testületből csak Handó Tünde és Polt Péter írt a Fidesznek kedvező különvéleményt.

 

Handót az új, 70 éves alkotmánybírói korhatár sem távolítja el a testületből. A júliusban elfogadott 17. alaptörvény-módosítás miatt szeptember 1-jén Polt Péter és három másik alkotmánybíró mandátuma megszűnik, Handó azonban nem érintett, így még öt évig betöltheti tisztségét.

 

További híreink
Ma dönt az országgyűlés a vármegyék, ispánok és Magyar Péter fizetése ügyében
Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján több jelentős jogszabály-módosításról is tárgyalnak a képviselők.
2026-09-07 09:57:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Új vezetéssel folytatja a Kutyapárt
Senki sem maradt az eddig ismert arcokból.
2026-09-06 09:46:49, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Magyar Péter folytatja Orbán migránsozását
Ami továbbra is napi egymillió eurónkba kerül.
2026-09-05 09:20:46, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megint sok szó esik a közszolgálati médiáról, joggal – Kert Attila FB-jegyzete.
Bővebben >>