Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ambrus napja van.
Magányos, idős és rokkant asszonyt fosztottak ki Somogyban
2013-08-02 12:29:43
Magányos, idős és rokkant asszonyt fosztottak ki Somogyban

Magányos, idős és rokkant asszonyt fosztottak ki Somogyban

Egy Kaposvár melletti faluból több olvasónk is jelezte, hogy elviselhetetlen félelemben és rettegésben élnek ott az emberek. Az egyik áldozattal beszélgettem, aki kifejezetten kérte, hogy ne áruljam el sem a település, sem pedig az ő nevét, mert attól tart, hogy a rablók meggyilkolják.

 

A rokkant hölgyet éppen tegnap fosztották ki. Az egyszerűség kedvéért, Irma néninek fogom hívni.

 

A beszélgetés sírással indult, majd pár perc elteltével az idős hölgy összeszedte magát, és máris saját történetét kezdte mesélni: Korán reggel jött a mozgóárus, gondoltam veszek kenyeret és néhány fontosabb dolgot. Ekkor találkoztam a szomszédommal, aki elmondta, hogy az éjjel ellopták az összes csirkéjét. Megkérdezte, hogy nálam jártak-e betörők. Tudomásom szerint nem, válaszoltam neki, majd visszatértem a házba, és leellenőriztem a szerszámos kamrát.

 

Újabb zokogás, majd folytatta a történetét…

 

Észrevettem, hogy a kiskutyám meg sem mozdul. Ekkor már éreztem, hogy valami nem stimmel. A szerszámos kamra ajtaja fel volt feszítve. Mindent elvittek. A megboldogult férjem szerszámait, a három éves kapálógépemet, leszedték a szalagfűrészről a 10 kilogramm súlyú motort. Semmim sem maradt, így már a földet sem fogom tudni megművelni. Azonnal orvost hívtam a kutyushoz, aki nem rég ment el. Azt mondta, hogy nem biztos, hogy az én kis kedvencem túléli a bántalmazást. Lefújták gázspray-vel, megverték.

 

Ekkor Irma néni kifújja az orrát, majd folytatja...

 

Egy szomszédos faluban háromezer forintért öltek meg egy idős nénit az idén. A lányomhoz is betörtek, ő is ebben a faluban lakik. Felfeszítették a redőnyt, betörték az ablakot, és minden mozdítható értéket elloptak a haramiák. Családi ékszereket és némi készpénzt. Lassan ott tartunk, hogy nem merünk még az utcára sem kimenni. Ezek a gazemberek kihúzzák a répákat a földből, elviszik az állatainkat, ha pedig valaki észreveszi őket, akkor nem haboznak támadni, akár gyilkolni is. Hová fajult a világ? Én nem akarok politizálni, de Pintér Sándor azt ígérte, két hét alatt rendet tesz! Ehhez képest soha nem látott rettegésben, félelemben élünk.

 

Mi a helyzet a polgárőrökkel?

 

Pár éve már nem működnek. Szóltunk a polgármesternek, hogy segítsen újra megszervezni a helyi védelmet, de ő csak annyit mondott: senki se vállalja. Azt nem tudom megmondani, hogy ennek mi az oka, talán a félelem, talán a pénztelenség, de egy biztos: veszélyben az életünk. Öregek vagyunk, mi már nem tudunk védekezni, segítséget sehonnan sem kapunk.

 

Én a Fideszre szavaztam, mert a 2 hét alatti rendteremtést és a közbiztonság helyreállítását ígéreték, amely egy magamfajta 60 éves rokkantnak - aki védekezni sem tud a rablók ellen - nagyon fontos lett volna. Sajnos az, hogy a társam, az én Morzsi kutyám, aki az egyetlen vigaszt adta nekem a magányomban, hogy még ő is itt haldoklik mellettem, és az, hogy rettegésben kell élnem betegen, kiszolgáltatottan, na, ezt már nem bírom elviselni - búcsúzott el ismét zokogva a rokkant özvegy!

 

Irma nénit nem tudtam megnyugtatni, búcsúzását viszonoztam, azonban arra kértem, hogy ha szükségét érzi, azonnal hívjon fel, legyen az akár éjjel vagy nappal. Rám számíthat, bár a távolság miatt, nem tudom, mennyire tudok majd hatékonyan segíteni, ha eljön az idő…

 

AdamRos

 

Utoljára frissítve: 2013-08-02 13:10:24

További híreink
Hol használható hatékonyan a kozmetikai kendő tartó és adagoló?
A kozmetikai kendő tároló és adagoló egy olyan kiegészítő, melyre nem feltétlenül van szükségünk mindig és mindenhol. Ma már kaphatóak papírdobozos megoldások is, melyek ...
2023-12-06 14:05:45, Hírek, Aktuális Bővebben
A kormánymédia túltolta a valóságon Koltai Semmelweis-filmjét
Az újságcikkek címei azt sugallják, hogy nagy nemzetközi sikert ért el hétvégén a Koltai Lajos rendezte, 2,3 milliárdból készült Semmelweis-film, és a nagy torontói feszt...
2023-12-05 17:49:04, Hírek, Aktuális Bővebben
Még nem érzed elég biztonságosnak a fürdőszobádat?
Kezdjük először is ott, hogy egy fürdőszoba soha nem lehet elég biztonságos. Mivel az otthoni balesetek döntő többsége ebben a helyiségben történik, ezért cseppet sem ére...
2023-11-27 17:11:42, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ahogy elérkezik a november vége, késztetést érzünk arra, hogy elkezdjünk készülődni karácsonyra. Amellett, hog...
Bővebben >>