Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Magyarázkodás és mentegetőzés az alább következő trágárkodásom okán
2019-01-19 11:33:26
Magyarázkodás és mentegetőzés az alább következő trágárkodásom okán

Magyarázkodás és mentegetőzés az alább következő trágárkodásom okán

Ez a trágárság valójában az ő trágárságuk. S a trágárság alatt legkevésbé az illetlen, durva beszédet értem, sokkal inkább azt a módit és falka-eljárást, ahogy immár naponta gyalázzák meg emberi méltóságukban mindazokat, akik nem azt gondolják, amit ők, végtelenségig züllött romlottsággal alázzák meg a nekik nem tetszőket, és próbálnak bosszút állni mindazokon, akik jobbak, okosabbak, felkészültebbek, tehetségesebbek és tisztességesebbek náluk. Gátlástalanul kihasználják a hatalom kegyeit, az uralom féltő-óvó ölelésében ringatózva gyalázkodnak, s aláznak meg másokat emberi méltóságukban, legyen az illető gimnazista lány vagy az MTA méltán világhírű elnöke.

 

És akkor azt kérem, nagy tisztelettel, hogy egy röpke pillanatra felejtsük el politikai preferenciáinkat, s tegyük félre, kire adnánk le most a szavazatunkat. Tényleg csak egy pillanatra, épp annyi időre, amennyi szükséges az alábbi sorok elolvasásához. Hálásan köszönöm!

 

És akkor most gondoljunk arra az üzenetre, amelyet a hatalom a legkedvesebb kegyeltjén át juttatott el hozzánk a minap. Az üzenet arról szólt, hogy kedves anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák, jól figyeljetek, hegyezzétek fületeket, nyissátok nagyra szemeteket!

 

Ha a gyereketek valami olyat tesz, amit mi nem tűrünk, példának okáért csúnya vagy közönséges szóval illeti brancsunk bármelyik tagját, akkor meglátjátok, ország-világ előtt fogjuk őt kreténnek, nyomorultnak, baromnak, rohadt kis prolinak nevezni, igen, a te gyerekedet vagy unokádat, igen, azt a kretént, akit szeretsz, aki a mindened.

 

Bayer a bátor kamaszlánygyalázó

Bayer a bátor kamaszlánygyalázó

 

Ha a gyereked ekkora állat (nyomorult, kretén, barom, proli), ha ilyen kölköt voltál képes felnevelni, te rohadék, akkor vésd jól az agyadba: szépen beülünk a tévés stúdiókba (abba, amelyikbe csak kedvünk van, bármelyikbe), szívünk fölött a párttagkönyvünkkel (ötös, hatos, kettes, tizenhetes, egyes, kétszázhuszonnyolcas számúval, tök mindegy), a kamerán át belenézünk a pofádba és elküldjük a picsába a szarházi kölködet.

 

 És még azt is megtesszük, hogy ráuszítjuk az engedelmes és kézből etetett lakájsajtónkat, nagy ívben teszünk a rohadt kis nyomorult kölköd személyiségi jogaira, parancsszóra kikérjük (és meg is kapjuk, úgy bizony!) az összes személyi adatát az iskolától, az óvodától, a bölcsödétől, az orvosi rendelőtől vagy ahonnan csak akarjuk, mindent megtudunk róla, s ha úgy van kedvünk, s legfőbb vezérünk érdekei úgy kívánják, akkor a büdös, proli, kretén, nyomorult, barom kölköd összes adatát gátlástalan aljassággal meghamisítjuk (special thanks to Finkelstein-Birnbaum-Habony-Putyin-orosz fake news multivállalkozás), s a hazugságainkat a mindenre kapható bérsajtósainkon és szellemi verőlegényeinken keresztül közzétesszük a sajtótermékeknek álcázott feljelentő és lejárató fórumainkon.

 

Így etesd hát a büdös, nyomorult, proli kölyködet, akit persze bármikor szarrá is verethetnénk, most még örülj, légy hálás és érezd magad megtisztelve, hogy a legmocskosabb szájú keretlegényünket küldtük a büdös kölködre, hogy a nyomorult kis proli végre befogja a büdös pofáját és kussoljon a szarházi, ahogy azt mindig is elvártuk. A proliktól. A cselédektől. A rabszolgáktól.

 

És kedves anyukák és apukák, nagymamák és nagypapák!

 

Ha attól sem nyílik ki a bicska a zsebetekben, hogy immár szabadon gyalázhatják a gyermekeiteket és unokáitokat, tekintet nélkül életkorukra, s csak arra ügyelve, hogy lehetőleg ne álljon mögöttük semmilyen erő és hatalom, ami a gyalázkodók mögött annál inkább ott tornyosul, pénz, paripa, fegyver, írott és elektronikus sajtó, rendőrség, közigazgatási bíróság, megfélemlített tanárok és iskolaigazgatók, minden és mindenki, szóval, ha ezt is megtehetik veletek, ne csodálkozzatok majd azon, hogy a nyomorultnak, ócska kis prolinak, kreténnek és baromnak nevezett gyermekeitek az első adandó alkalommal fogják magukat és szépen, ahogy kell, elmennek innen, minél messzebbre ettől az ótvaros trágyadombtól, ettől az aljadék mocsoktól, de semmi vész, csak felpattantok majd hetven-nyolcvan-kilencven évesen a fapadosra, utaztok két órát, s máris láthatjátok néhány napig a kretén, barom, ócska kis proli lányaitoknak vagy fiaitoknak boldogan mosolygó gyermekét, az unokátokat, még talán magyarul is fogtok tudni velük beszélgetni, velük, akiknek fogalmuk sincs és nem is lesz, hogy a szüleiket egy talpig nemzeti-keresztény hatalom minősítette kreténnek és baromnak, nyomorultnak és prolinak.

 

Mert ha egyszer mégis megtudják azt, ami történt, ők is felülnek szépen a fapadosra, hazajönnek egy kicsit, s illendő szavakat használva, vagy bazdmegelve, káromkodva vagy fütyürészve, úgy fogják pofán verni ezeket a piszkos, gatyás bamba üzengetőket és az üzengetők összes aljas és gyáva szócsövét, ahogy azt nektek kellett volna megtennetek.

 

De nem tettétek.

Utoljára frissítve: 2019-01-19 11:38:03

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Tegyük tisztába a fogalmakat!
Ma már a legtöbb cégnek szüksége van weboldalra vagy az internetes kereskedéshez webáruházra, és ennek kapcsán kerülnek előtérbe a domain és a tárhely fogalmak, amelyekrő...
2024-03-14 17:32:38, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság már egyáltalán nem furcsa, amikor azt halljuk egy ismerőstől, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgoz...
Bővebben >>