Rendben. Akkor ezt az ócska lózungot, ezt a falvédőszöveg-bölcsességet alkalmazza – teszem azt – 1956-ra: arra, hogy az országot megszálló és a forradalmat leverő szovjet csapatok a győztesek, vagyis övék volt a dicsőség, a vesztes forradalmárok viszont kudarcot vallottak, ők a lúzerek. Vagy mondjuk a Varsói felkelést leverő németeké a dicsőség, a lengyel felkelőké a kudarc és a lúzerség.

Igazi keresztényi dilemma és állásfoglalás, annyi szent.

Továbbá azt is mondta, hogy öngyűlölet helyett álljunk a hazaszeretet talaján. Majd folytatta: a saját magunk által megfogalmazott vélemények nagy része „öngyűlölő vélemény”. Az öngyűlölet megfigyelhető jelenség a zsidó-keresztény kultúrában, de ettől távol kell tartanunk magunkat, mert eddig abból semmi jó nem származott, és ez után sem fog. Ezért az öngyűlölet kultúrája helyett a hazaszeretet kultúráját kell tanítanunk az iskolákban, képviselnünk a politikában, a kultúrában és a gazdasági életben. Végül közölte: a hazaszeretet kultúrája nem más, mint a mindennapi patriotizmus. A mindennapi patriotizmus arról szól, hogy hazánk minden magyar számára a büszkeség forrása is, mert a haza a mi közös teljesítményünk.

Akkor vegyük sorjában:

1. A zsidó-keresztény kultúrára nem az „öngyűlölet” jellemző – ahogy ezt Orbán meglepő tudatlanságról tanúbizonyságot téve állítja – hanem a kritikai és önkritikai szellem. (Egyáltalán: a gyűlöletet, akár ön-, akár mások gyűlölete, jobb, ha Orbán a saját pszeudo-keresztényeinek, helyesebben újpogányainak szótárában keresgéli, vesd össze pl. a zsidó és a keresztény hagyomány közös Aranyszabályát.) Aki nem érti a kritikai és önkritikai szellem lényegét, semmit sem ért a Tanachból (az Ószövetségből), semmit sem ért a próféták teljesítményéből, semmit sem ért Jézus fellépéséből vagy Pál apostol munkásságából, továbbá semmit sem ért az egész zsidó-keresztény vagy európai vagy nyugati hagyományból. A keleti despotizmushoz való elementáris vonzódását őrizze meg magának Orbán, s legfőképp ne akarja azzal lefedni, betakarni és láthatatlanná tenni a zsidó-keresztény hagyományt.

2. A hazaszeretet szerves része a kritika (lásd a magyar irodalom- és kultúrtörténet, valamint a magyar gondolkodástörténet java részét), s a kritika kizárólag Orbánnak és híveinek szótárában azonos a hazaárulással vagy az öngyűlölettel.

3. Ne tanítson engem Orbán patriotizmusra, s arra, hogy mire legyek büszke. Sok mindenre büszke vagyok, Balassitól és Arany Jánostól József Attiláig és Esterházy Péterig, Bartóktól és Végh Sándortól Schiff Andrásig, az Auschwitzba tartó marhavagonban elpusztult Farkas István festészetétől a magyar tudósok és feltalálók teljesítményéig, a Zeneakadémia akusztikájától a Saul fiáig vagy épp Rosenstein Tibor étterméig (rendre megtapasztalva amott külföldi barátaim étkezési kedvét), és persze sok mindenre nagyon nem vagyok büszke, a magyar történelem számtalan fejezetétől egészen Orbán Viktorig, a közönséges tolvajoktól az Európai Ügyészséget elutasító hatalmi arroganciáig és pofátlanságig.

És büszke vagyok a szeretteimre, még akkor is, ha nem állnak saját lábakon.