Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Magyarországon készült fegyvereket is használ az Iszlám Állam
2015-05-07 21:21:11
 Magyarországon készült fegyvereket is használ az Iszlám Állam

Magyarországon készült fegyvereket is használ az Iszlám Állam

Február végén egy európai nyomozókból és fegyverszakértőkből álló bizottság, a CAR (Conflict Armament Research) bejárta a lerombolt várost, hogy kiderítsék: milyen fegyvereket, lőszereket használt az ISIS az ostrom idején és honnan szerezték be az utánpótlást a terroristák. Köztudott, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a lehető legváltozatosabb forrásokból jut hozzá fegyvereihez. Egy részükre épp az Egyesült Államoknak köszönhetően tett szert, hiszen az Irakban lévő, amerikai katonai raktárakból származtak, amelyeket elfoglaltak. Mások viszont fegyvercsempészek révén érkeznek folyamatosan, a világ minden tájáról. Ez azt bizonyítja, hogy az ISIS nem csupán régi és elavult háborús kellékekhez képes hozzájutni, hanem - a feketepiacról vagy támogatóitól -  akár a legmodernebb harcászati eszközöket és anyagokat is beszerezheti.

 

A terroristák elsősorban Kalasnyikov–típusú kézifegyvereket használtak Kobane-ban. A CAR szakemberei 280 példányt gyűjtöttek be belőlük a csaták helyszíneiről. Ezekből 10 darab Magyarországról származik. Azt már, hogy pontosan hogyan kerülhettek a Közel-Keletre, már nehezebb megállapítani. Szíriáig ugyanis akár teljesen legálisan is eljuthattak. Magyarországon jó néhány évtizeddel ezelőtt, 1959–1963 között gyártottak AK-55 típusú Kalasnyikovokat, 1970-ben több ezret felújítottak belőlük, 1971-ben pedig Szíriába exportálták őket. Lehet, hogy ennek a készletnek pár darabja került elő Kobane-ből. Az összegyűjtött Kalasnyikovokból 76 Oroszországban, 64 Kínában, 40 Romániában, 22-22 a hajdani NDK-ban és Bulgáriában készült.

 

 

De voltak modernebb gyártmányú fegyverek is, például amerikai M16 típusú gépkarabélyok. Tulajdonképp a nyomozás is azért indult, hogy kiderüljön: miként jutottak az Iszlám Állam katonái ilyen mennyiségű amerikai kézifegyverhez. Aztán kiderült, túlnyomórészt kínai Factory 71 által előállított CQ -król van szó, amelyekről ügyes kezek lekaparták a sorozatszámokat és a jelöléseket, majd feketére festették őket. Természetesen Kína hivatalosan nem szállított ilyen fegyvereket sem Szíriának, sem pedig Iraknak. (Voltak azért  eredeti M16-osok is, de ezek, mint kiderült az iraki hadsereg raktáraiból származtak, és még az amerikai katonák “hagyták hátra” a 2010-es kivonulásuk után). Előkerült sok FN FAL könnyű karabély is, melyeket 1979 és 1980 között gyártott a belga FN Herstal hadiipari vállalat, bár az elmúlt 40 évben sem Bagdad, sem Damaszkusz nem kötött ilyen jellegű fegyvervásárlási szerződést Belgiummal.

 

A fegyverszakértők sok páncélosok ellen bevethető rakétát, lövedéket és indítóeszközt is dokumentáltak - amerikai, francia, régi szovjet és egyiptomi gyártmányú tankelhárítókat. Rábukkantak két, fel nem robbant egyiptomi gyártmányú, SAKR 122 mm átmérőjű, föld-föld rakétára is, bár Egyiptom hivatalosan nem árult ilyeneket a többi arab országnak. A megtalált lőszerek még nyugtalanítóbb kérdéseket vetettek fel. Az még nem okozott nagy meglepetést, hogy ezek egy része az Orosz Föderációból származik, hiszen Oroszország 2011 óta nem állította le, inkább növelte a Szíriának küldött fegyverszállítmányok mennyiségét. Csakhogy, mint a megbontatlan dobozokban levőkről kiderült, a Kobane-ban talált orosz lőszereket egy kaliforniai székhelyű SSI (Sporting SuppliesInternational) amerikai cég forgalmazta és csomagolta. A dobozokon ráadásul egy “nem katonai (vadászat, szórakozás) felhasználású” figyelmeztető felirat is díszelgett.

 

kisskati  (forrás: www.globoport.hu)

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pécsi Harmadik Színház 2022 decemberében bemutatott Csirkefej előadását a szakma, a kritikusok és a közönség...
Bővebben >>