Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Bernát, Felícia napja van.
Majdnem kérdezett valamit, aztán mégsem
2025-04-20 09:24:24
Majdnem kérdezett valamit, aztán mégsem

Majdnem kérdezett valamit, aztán mégsem

"Még most is azt állítja, hogy Hatvanpusztán csak mezőgazdasági épületek épülnek, ahogy 2014-ben mondta, vagy most már bevallja, hogy akkor (is) hazudott?

 

Lemondott már Navracsics (aki megígérte, hogy lemond, ha nem sikerül hazahozni az EU-pénzeket), Lázár (aki megígérte, hogy lemond, ha halálos vasúti baleset történik), Szalay-Bobrovnicky (akinek a felelősségi körében egy fiatal nő értelmetlenül és megmagyarázhatatlanul elveszítette mind a két kezét), vagy a miniszteri felelősség ebben a kormányzati felállásban nem létező fogalom, és gond nélkül együtt kormányoznak továbbra is, mintha mi sem történt volna?

 

A hivatalos, már az Orbán-kormány idején elfogadott védelmi stratégia és a szintén általuk (is) aláírt hatályos NATO-stratégia szerint az egyetlen reális háborús veszélyt térségünkre Oroszország jelenti. Hogyan lehet ezekből a stratégiákból levezetni a NER Oroszország-politikáját?

 

Európában új védelmi rendszer formálódik, az Orbán-kormányt viszont nem engedik oda a tárgyalóasztalhoz, és nem osztanak meg vele információkat, mert (jogosan) orosz ügynöknek tartják. Hogyan szolgálja ez a magyar érdekeket?

 

Szijjártó Péter a háború kitörése óta tizenháromszor járt Oroszországban, Németországgal kapcsolatban viszont arra szorítkozott, hogy egyszer bekérette a német nagykövetet, és lehordta valamiért. Miközben Németország a legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, a magyar külkereskedelmi forgalom egynegyedét velük bonyolítjuk, Oroszország viszont alig mérhető jelentőségű, a részesedésük, az olaj- és gázvásárlásokkal együtt is alig több 2%-nál. Van erre valami elfogadható magyarázat?

 

Végiggondolta már egyszer is, hogy mi lenne a következménye (a menekültügyben, a gazdaságban, a régió biztonsági szintjében, a befektetők oldalán...), ha a magyar kormány nyilvánvaló preferenciáinak megfelelően Oroszország megnyerné, Ukrajna pedig elveszítené a háborút? Amennyiben igen, megosztaná a konklúziókat velünk?

 

Gáspárt mikor engedik haza az orosz külpolitika szolgálatával kapcsolatos bokros teendői Csádból? Az USA épp most veri szét a magyar gazdaságot. Biztos, hogy ők a barátaink, és az EU az ellenségünk?

 

Oktatásra, egészségügyre, szociális ellátásra, környezetvédelemre GDP-arányosan kevesebbet költünk, mint a Medgyessy-Gyurcsány időszak mélypontján. Az átlagnyugdíj már csak az átlagbér 47%-a, szemben az akkori 72%-kal. A forintárfolyamról meg ne is beszéljünk. Gondolta volna 2010-ben, hogy 15 évnyi kétharmad után fontos jóléti mutatókban ennyivel rosszabbul fognak teljesíteni a szoci kormányoknál?

 

Ha az elmúlt öt év átlagát nézzük, egész Európában Magyarországon volt a leglassabb a gazdasági növekedés, és a legnagyobb az infláció. Áprilisra ott tartunk, hogy romokban a költségvetés, az éves tervezett hiány kétharmada már összejött, a gazdaság pedig vergődik. Az akkuipar összeomlott, az akkumulátor-beruházókat kapával-kaszával várják mindenütt az országban. A szétvert állategészségügynek köszönhetően ötven év után újra megjelent a száj- és körömfájás, az állam láthatóan képtelen kezelni (ezt is). Ez már a repülőrajt, amit tavaly év végén ígért, vagy arra még várni kell?" (stb, stb…)

További híreink
Orbán kiléptette Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróságból
134 igen és 37 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett elfogadta a parlament a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépésről szóló javaslatot, melyet Semjén Zsolt mini...
2025-05-20 10:11:13, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Magyar Péter a testvére médiájában panaszkodik a független sajtóra
A Tisza Párt elnöke arról panaszkodott a nemzetmentő gyalogútján, hogy „az úgynevezett független sajtó” nem csak a 10 napos gyaloglásával foglalkozik.
2025-05-19 11:04:32, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A BKV visszautasít minden korrupciógyanút
A BKV Zrt. 2019-ben lezajlott, informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárása szabályosan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt...
2025-05-18 11:35:09, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Vatikán felborította a protokollt, hogy Zelenszkij az első sorban foglalhasson helyet Ferenc pápa temetésén,...
Bővebben >>