Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Már az első megbeszélésen döntött az ellenzék: mindenhol egy jelölt indul a Fidesszel szemben
2020-08-14 14:20:10
Már az első megbeszélésen döntött az ellenzék: mindenhol egy jelölt indul a Fidesszel szemben

Már az első megbeszélésen döntött az ellenzék: mindenhol egy jelölt indul a Fidesszel szemben

Közleményükben azt írták: „Az ellenzéki pártok, meghallva a választóik akaratát, csütörtökön megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra készülve. Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították szándékukat arra, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében. A pártelnökök megállapodtak abban, hogy az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.”

 

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak. A fideszes Koncz Ferenc képviselő halála után nagy az időközi választás szimbolikus tétje, mert formálisan megtörhető a fideszes kétharmad. A Fidesz-KDNP Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy...
Bővebben >>