Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Amália napja van.
Már negyven fokot is mérnek a kórházakban
2025-06-16 08:22:14
Már negyven fokot is mérnek a kórházakban

Már negyven fokot is mérnek a kórházakban

„A betegek megfőnek a saját levükben” – tarthatatlan hőség a szentesi kórházban

Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője súlyos állapotokra hívta fel a figyelmet a szentesi Dr. Bugyi István Kórház krónikus belgyógyászati osztályán. A politikus szerint az osztályon 30–40 fokos hőségben fekszenek a magatehetetlen, mozgásképtelen betegek, miközben semmilyen klimatizálás nincs az épületben.

 

A képviselő Facebook-videóban számolt be az esetről, miután több hozzátartozó is megkereste irodáját a körülmények miatt. Elmondása szerint sokan jelezték, hogy az idős, önmagukat ellátni nem képes betegek a kánikulában elviselhetetlen körülmények között szenvednek.

 

„Több hozzátartozó keresett meg, akiknek a családtagjai a Dr. Bugyi István Kórház Krónikus Belgyógyászatán fekszenek. Áldatlan körülmények között 30-40 fokos hőségben, pedig még csak most jön a java a nyárnak” – közölte közösség oldalán a politikus.

 

Varga Ferenc kiemelte: az osztályon jellemzően olyan emberek fekszenek, akik „egyik oldalukról a másikra sem tudnak megfordulni”, és a hőháztartásuk miatt különösen érzékenyek a hőmérséklet-ingadozásra. Egyikük hozzátartozója a panaszlevél és a képviselői bejárás között elhunyt.

 

A DK-s politikus bírálta a fenntartókat, amiért a milliárdos fejlesztésekből kimarad az osztály klimatizálása, és úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy sem a Belügyminisztérium, sem a Szegedi Tudományegyetem, mint fenntartó, nem tesz semmit a probléma orvoslására.

 

Varga azonnali lépéseket ígért, miszerint azonnali hatállyal mennek a levelek a Belügyminisztériumnak és a fenntartó SZTE részére is. Amennyiben nem történik intézkedés, közösségi gyűjtéssel segítene.

 

További híreink
A Kutyapárt elnöke megdöbbent, hogy az általa képzeltnél is „többet loptak” a közbeszerzéseken
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke arról beszélt a Magyar Narancsnak, hogy miután elkezdték kiírni normálisan a közbeszerzéseket, jelentősen olcsóbban jö...
2025-07-10 09:52:22, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Közeledik a választás, ismét „menekül” Orbán Ráhel és multimilliárdos férje
Hetek óta nyílt titok, hogy a Tiborcz–Orbán család költözhet, mivel a gyerekeket kiíratták jelenlegi iskoláikból. Orbán Ráhel kedden délután váratlanul saját maga posztol...
2025-07-10 09:52:20, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nyomkövetőt kaphat, aki közel megy Orbán vendégeihez
A magyar kormány invitálta külföldi politikusokat nem szabad közelről megtekinteni ezután.
2025-07-09 08:30:55, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
2025-ben a II. kerület díszpolgára Koncz Zsuzsa Liszt Ferenc-, Kossuth- és Prima Primissima díjas előadóművész...
Bővebben >>