Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Márki-Zay új választást ajánl Hódmezővásárhelynek
2018-10-08 19:00:30
Márki-Zay új választást ajánl Hódmezővásárhelynek

Márki-Zay új választást ajánl Hódmezővásárhelynek

Azt írta, elismeri, hogy Lázár János győzött, a vásárhelyi gyerekek viszont veszítettek, mivel szerinte „Lázár embereinek” lelkén szárad, hogy az utóbbi időben több rendezvény is elmarad.

 

Minderre most a volt hódmezővásárhelyi polgármester, Lázár János is reagált. A politikus szintén a Facebookon üzent, és alig két és fél perc alatt helyre tette a várost és Márki-Zay Pétert. Lázár János azt tapasztalja, hogy egyre nagyobb a megosztottság és a feszültség a városban, emiatt a fejlődés megtorpant, és a dolgok nem jó irányba haladnak. A politikus szerint a vitákra, problémákra és a bajokra egyetlen megoldás van, a munka.

 

Mindeközben a polgármestere a napokban találkozott az „ex-szkinhedvezér”, jobbikos Sneider Tamással, aki – Márki-Zay szerint – azt a fajta Jobbikot képviseli, amit ő mindig is tanácsolt, a nem szélsőséges, ám radikális Jobbikot.

 

„A Jobbikba kellenek zsidók és cigányok is, de radikálisnak kell lenni, mert igenis a tisztességes és becsületes magyarságért ki kell állni valakinek, igenis kell egy Magyar Gárda, amiben ott vannak a zsidók, a cigányok és a baloldaliak is. De ő határozottan ki tud állni az ország bűnözői ellen, fel tudja szabadítani Magyarországot”.

 

„Én azt láttam Sneider Tamásban, hogy harcostársunk lesz abban a küzdelemben, amit Magyarország európai integrációjáért, demokráciájáért, jogállamért és piacgazdaságért fogunk folytatni”.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>