Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Másfél hónap a választásig: Most hajlandó összeállni az MSZP-vel Gyurcsány
2018-02-18 12:57:06
Másfél hónap a választásig: Most hajlandó összeállni az MSZP-vel Gyurcsány

Másfél hónap a választásig: Most hajlandó összeállni az MSZP-vel Gyurcsány

Azt is bejelentették, hogy éppen ezért Gyurcsány Ferenc, a DK, és Molnár Gyula, az MSZP elnöke már hetekkel ezelőtt megállapodtak, hogy közös ünnepet kezdeményeznek valamennyi demokratikus ellenzéki párt bevonásával. „Megállapodásuknak megfelelően a DK lefoglalta a rendezvény helyszínét, a Hősök Terét”- ismertette Gréczy Zsolt.

 

Hozzátette: „aki a Fidesz leváltásának érdekében a demokratikus Magyarország egységet kívánja megszervezni április 8-ra, annak ott a helye a demokratikus ellenzék közös nemzeti ünnepén is. A DK-Szolidaritás szövetség, azt kívánja, valamennyi demokratikus ellenzéki párt együtt mondja március 15-én: nem alkuszunk, harc van és közösen győzni fogunk”- olvasható a közleményben.

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>