Miközben a hátad közepére sem kívánod, újabb meg újabb esélyeket adsz neki. Amikor végre olajra lép, totálisan összeomlasz. Nem is érzed azt, hogy igazán élnél mindaddig, míg vissza nem édesgetted, vagy be nem gyűjtötted hasonmását, aki ismeretségetek első fél órájában olyan jó fejnek tűnt. Ilyen az igazi, áldozatkész szerelem – mondogatod tulajdon lelki nagyságodtól meghatottan. De vajon csakugyan erről van szó? 

 

Ne hidd, hogy egyedül vagy problémáddal. A jelenséget már az ókorban is ismerték. Gondolj csak Medeára, a kolkhiszi varázsló királylányra, aki nemcsak győzelemre segítette Iaszont, de még apját és fivérét is feláldozta miatta. Hanem amikor rádöbbent, férje habozás nélkül képes lenne lecserélni egy, pillanatnyi érdekeinek megfelelőbb partira, Iaszon szeme láttára végzett közös gyerekeikkel. 

 

Hidd el, napjainkban is szép számban akadnak Medeák, s bár többségük nem mészárolja le övéit a szó szoros értelmében, a megszállott, beteges formát öltő szerelem azért épp elég pusztítást visz végbe életükben. (Szerelmi bánatodban elhalasztott vizsgák, félbeszakított tanulmányok, lemondott munkák, bulik, pont személyedre szabott kibontakozási utak. A Nagy Ő miatt leépített baráti kör, és még sorolhatnánk, de minek? Megannyi elszalasztott lehetőség. Ugye, ismerős?) 

 

Az effajta, nem egyszer tragikomikus forgatókönyvek nem magyarázhatók kizárólag a zűrös családi háttérrel, bár tagadhatatlan, hogy az is belejátszik. Legalább ilyen gyakori azonban, hogy a gubancsorozatot fel nem ismert,nem megfelelőképpen vagy nem a megfelelő helyen kibontakoztatott kreatív hajlamok idézik elő. Ha nem kapnak jellegüknek megfelelő kibontakozási területet, hajlamosak lehetünk (persze nem tudatosan, hiszen az emberek többsége szerencsére nem szándékosan mazochista) minden érzelmi energiánkat kapcsolatunkra terhelni ahelyett, hogy valós erőfeszitéseket követelő alkotó tevékenységbe kezdenénk. 

 

A Medea-típus női képviselői általában jó pszichológiai érzékkel, beleérző képességgel rendelkeznek, héköznapi varázserejük pedig abban nyilvánul meg, hogy az átlagosnál jobban terhelhetők és olyan problémákat is képesek megoldani, amelyek esetén a józan paraszti ész és az akadémikus gondolkodás egyaránt csődöt mond. 

 

 

Ha érzelmileg sérültek, valóságos mágnesei a Iaszonoknak, ezeknek az örökifjú hősöknek, akik biztonságos taposómalom helyett sokkal szívesebben vállalkoznak a legkalandosabb hadjáratokra, és rövid távon igen hálásak, ha valaki hajlandó elintézni helyettük a következetességet, konkrét, tényleges kockázatokat és áldozatvállalást igénylő hétköznapi teendőket. 

 

Hosszú távon azonban szabadulni szeretnének túl gondoskodó partnerüktől, és talán maguk sincsenek tudatában, mennyire dühösek rá, amiért azokban a helyzetekben is leveszi vállukról a felelősséget, amelyeket nekik kellene megoldani ahhoz, hogy felnőttnek érezzék magukat. Megpróbálnak szabadulni hát az immár mindkettőjük számára fojtogató kelepcéből, akár úgy is, hogy új jelölt után néznek, aki reményeik szerint ugyanolyan kényelmessé teszi életüket, de kevesebbet zsémbel mint társuk. Akinek krónikus ingerültsége abból az idő múltával egyre kevésbé elnyomható felismerésből táplálkozik, hogy miközben gyermeteg Iaszonjukat dajkálják, elmennek saját lehetőségeik mellett. És mivel úgy érzik, lelki, érzelmi, netán anyagi teherbírásuknál sokkal többet fektettek a kapcsolatba, párjuk hűtlenségét még gondolatban elkövetett formában sem tolerálják. 

 

Ahhoz a szerencsejátékoshoz hasonlóan azonban, akit „elkapott a gépszíj”, ők sem képesek véget vetni a kapcsolatnak mindaddig, míg „befektetéseiket” vissza nem nyerték. Az egyre gyilkosabbá váló húzd meg ereszd meg-ben, akárcsak a mitológiai Medea, életkortól, iskolázottságtól függetlenül, ezek a nők is ön- és közveszélyesekké válhatnak. Ha hús-vér gyerekeiket nem is (bár sajnos erre is van példa), kreativitásukat, önmaguk kibontakoztatási lehetőségeit tönkretéve szellemi gyermekeiket gyilkolják meg. 

 

Kiss Kati