Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Még a választások előtt a Várba fészkelne Orbán
2016-05-04 15:30:15
Még a választások előtt a Várba fészkelne Orbán

Még a választások előtt a Várba fészkelne Orbán

„Azt kérdeztük meg, hogy egyetért-e a Budavári Palota felújításával itt a válaszadóknak a 80 százaléka mondott igent” – ismertette egy közvélemény-kutatás adatait a Miniszterelnökség örökségvédelmi államtitkára a budai Vár felújítását, illetve kormányzati negyeddé alakítását felügyelő bizottság hatodik ülésén. Eszerint a vidéken élő válaszadók 43 százaléka még nem járt a budai várban – a felújításról is e nélkül mondott véleményt.

 

A tervek szerint több múzeum elköltözik a várból, visszaállítják viszont a főőrségi épületet és a turisztikai látványosságnak szánt egykori Lovardát, amelynek alapkőletétele május végén lesz.

 

 „Az az elképzelésünk, hogy a földszintre, a Csikós-udvar bejárati szintjére, pontosan így fogalmazok, oda egy olyan szuvenírbolt kerüljön, ami tulajdonképpen a lovarda tevékenységéhez szorosan kapcsolódik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy lovas szuvenírbolt de nyilvánvalóan ezt tágan kell értelmezni, mert budai Vár, palota és lovaskultúra összefüggésrendszerében nagyon sok mindenről beszélhetünk” – fejtette ki L. Simon László.

 

(hirtv.hu)

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>