Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Medárd napja van.
Meghalt Török Ádám
2023-04-18 12:29:17
Meghalt Török Ádám

Meghalt Török Ádám

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban. 1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.

 

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres „rock-keddeken" a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba.

 

1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch).

 

1998 februárjában Török Ádám újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar „ezüst korszakából".    

 

Török Ádám 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki. Januárban ünnepelte 75. születésnapját, május 8-án az Erkel Színházban adott volna születésnapi koncertet.

 

További híreink
Cserhát: egy futó pillantás a béke szigetére
A Börzsöny és a Mátra között elnyúló Cserhát inkább dombos, mint hegyes vidéke sokkal kevesebb figyelmet kap a kirándulóktól mind a szomszédos hegyvidékek.
2023-04-25 10:13:04, Hírek, Kultúra Bővebben
Tragédia: meghalt Tom Sizemore
61 éves korában elhunyt Tom Sizemore amerikai színész, aki agyi aneurizmával került kórházba. A hírt a menedzsere közölte. Halálakor mellette volt testvére, Paul és ikerf...
2023-03-05 12:37:15, Hírek, Kultúra Bővebben
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás színművész
Szerda délután elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész - számolt be róla a Blikk.
2023-02-23 17:31:19, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A turizmus kiemelt szerepet játszik Pécs gazdasági életében, jelenleg is számos olyan fejlesztés zajlik, ami h...
Bővebben >>