Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Mégsem a szociknak volt korán a reggel hét óra - elmaradt a rendkívüli ülés
2014-09-09 10:35:07
Mégsem a szociknak volt korán a reggel hét óra - elmaradt a rendkívüli ülés

Mégsem a szociknak volt korán a reggel hét óra - elmaradt a rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés kedd reggelre összehívott, szocialista és független képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülése.

 

Tarlós István főpolgármester azért állapította meg a határozatképtelenséget, mert a 34 tagú testületből rajta kívül mindössze heten voltak a teremben. A rendkívüli ülésen nem jelentek meg a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői, a tíztagú MSZP-frakcióból öten, a függetlenek közül pedig ketten mentek el a reggel hét órára összehívott ülésre.
 

Tarlós István az ülés bezárása után újságírók előtt azt mondta, hogy a szocialisták teljesen váratlanul, egyetlen előterjesztés készítése nélkül hívatták össze a közgyűlést, majd bejelentették, hogy nem jönnek el rá. Majd "néhányan mégis bejönnek, és előadnak itt performanszt" - tette hozzá a főpolgármester, megjegyezve, ehhez nem szeretne mást hozzáfűzni. Arra a kérdésre, hogy miért reggel hét órára tűzte ki a közgyűlés időpontját azt mondta, hogy "ez nem egy értelmes kérdés", valamikor ő reggel négykor kelt, és ment dolgozni. Ha valaki dolgozni akar a városért, akkor be tud jönni reggel hét órára - jelentette ki Tarlós István. Közölte, a Fidesz-KDNP képviselői be akartak jönni. Miután viszont a szocialisták bejelentették, hogy az általuk indítványozott közgyűlésre nem mennek el, miért kellett volna bejönniük? - tette fel a kérdést.

 

A szocialista indítványban olyan javaslatot is megfogalmaztak előterjesztés nélkül, hogy miért nincs átadva a MOL Bubi közbiciklirendszert - mondta. A rendszert hétfőn már átadták - tette hozzá. Tarlós István szólt arról is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor már rég át kellett volna adni a CET-et, itt kellett volna lenniük az Alstom szerelvényeknek, egyetlen egyszer nem jutott eszébe a gazdasági bizottság akkori elnökének, Tüttő Katának (MSZP), hogy "a választás előtt húsz perccel közgyűléseket rántson össze előterjesztések nélkül". 

 

A testület összehívását szocialista és független képviselők indítványozták, egyebek mellett a BKV gazdálkodását érintő kérdések miatt. Horváth Csaba elmondta, azt szerették volna elérni, hogy a városvezetés számoljon el az elmúlt négy év megoldatlan problémáival, így például a BKV-finanszírozás nehézségeivel, a Bálna üzemeltetésének gondjaival, valamint a csömöri szemétégető megépítése körüli problémákkal, amely miatt uniós források is veszélybe kerültek. 


Kaltenbach Jenő,  Együtt-PM-es független fővárosi képviselő úgy fogalmazott, Budapestnek az elmúlt négy évben nem főpolgármestere, hanem despotája volt, a Fővárosi Közgyűlés pedig kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálta. Az ellenzéki politikus szerint ezt támasztja alá, hogy míg a kormánypártok az elmúlt években kényükre-kedvükre összehívtak közgyűléseket, addig az ellenzék javaslatait kivétel nélkül lesöpörték.
 - A budapestiek ezért az októberi önkormányzati választáson arról dönthetnek, szeretnének-e demokráciát városukban és olyan városvezetést, amely betekintést enged saját működésébe - fejtette ki Kaltenbach Jenő.
 

Horváth Csaba kérdésre válaszolva elmondta, korábban azért mondták azt, hogy nem vesznek részt az általuk kezdeményezett közgyűlésen, mert látták, hogy abból Tarlós István "kutyakomédiát" csinál, nem biztosítja az ülés megkezdéséhez szükséges kormánypárti többséget. Horváth Csaba közölte, ők végül azért jöttek el, hogy ezen felülemelkedve megpróbálják elszámoltatni a főpolgármestert. A szocialista politikus további kérdésekre válaszolva azt mondta, az önkormányzati választásokig nem terveznek újabb közgyűlést összehívatni. 

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Újra indult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság népszerű előadás-sorozata, Duna-Dráva Nemzeti Park Klub.
Bővebben >>