Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Megszólalt a Lázár-beszéd kiszivárogtatója
2015-06-20 19:10:46
Megszólalt a Lázár-beszéd kiszivárogtatója

Megszólalt a Lázár-beszéd kiszivárogtatója

Tisztelem és személyes ismeretség okán kedvelem is a Magyar Építész Kamara elnökségének számos tagját, és nem értem, hogy miért tartották fontosnak, hogy ebben a politikai ügyben megnyilvánuljanak, de könnyen el tudom képzelni, hogy némi nyomás nehezedik rájuk egyes vakmerő, nagypályás politikusok részéről. És persze az is lehet, hogy manapság már nyomás sem kell, mert ebben az érdekkijáró, posztkádári kultúrában mindenki igyekszik megfelelni az elvárásoknak. És azt sem zárom ki, hogy ebben a túlpolitizált rendszerben ez egy nettó biztonsági intézkedés volt. A MÉK alapszabálya a politikáról csak annyit mond, hogy "1.3.3 A Magyar Építész Kamara politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, tőlük anyagi támogatást nem fogad el", tehát ebből nem következik a nagy elhatárolódás. Na, mindegy is.

 

 

Mindenesetre már aggódva kérdezték tőlem kollégák, hogy szerintem kizárnak-e? Attól azért nem tartok, hogy a MÉK ki akarna zárni a tagjai közül (informálisan úgy tudom, hogy ez nincs is napirenden), mert ezzel megfosztanának a szakmagyakorlás lehetőségétől, és ezt azért nehéz lenne nem egy befolyásolási ponton történt szívességi faktor hatásaként, a hatalomgyakorlás szoft eszközeként, Lázár posztkádári sítulsú bosszújaként értékelni. Persze miért is mozgatná ezeket a szálakat a "szuperminiszter", ha már egy ilyen kispályás játékost - mint én - felemelt "15 percre" a "nagypályások" közé azzal, hogy először egy kis bajnaizás keretében lepitiánerezett, majd nyilvánosan megköszönte, hogy kiszivárogtattam az őszödi szekszárdi beszédét?

 

Lázár egyébként az ominózus szekszárdi építészeti fórumon a főépítészi rendszer átszervezéséről is beszélt (de ennek részleteiről ezúttal tájékoztasson a MÉK, abból talán nem lesz baj), és nagyon bízom abban, hogy amikor esetleg Lázárék hozzányúlnak az önkormányzati főépítészek jogköreihez, akkor ő és a kollégái el tudnak majd vonatkoztatni a személyemtől és nem az lesz a cél, hogy miattam jól kibabráljanak szegény főépítész kollégákkal.

 

Bármi is legyen a kamara elhatárolódásának oka, illett a MÉK közleményére válaszolnom, amit meg is tettem és itt is közreadom:

 

"Berkecz Balázs reagálása a Magyar Építész Kamara közleményére

 

Szigetvár város főépítészeként, szakmája iránt elkötelezett területfejlesztőként nagy örömmel vettem részt a Dél-dunántúli Építészeti Fórumon, melyet a Miniszterelnökség szervezett.

 

Magam is meglepődtem, amikor Lázár János kancelláriaminiszter úr olyan aktuális belpolitikai témákról kezdett el mélységében beszélni, melyek a rendezvény témáján és keretein messze túlmutatnak. A miniszter által elmondottak megdöbbentettek, ezért úgy döntöttem, hogy a nyilvánosság elé tárom azokat. Az elmúlt hét történései vissza is igazolták e döntésem helyességét.

 

Lázár János a nagy nyilvánosság előtt maga is hasznosnak ítélte és megköszönte, hogy beszéde nyilvánosságot kapott. Meggyőződésem, hogy ezzel az üggyel nem csupán pártpolitikai célt szolgáltam, hanem össztársadalmi érdeket. Továbbá hozzájárultam ahhoz, hogy fontos szakmai kérdések, melyek évek óta megoldatlanok – így az uniós projektek, a kéményezés vagy az elsőfokú építészhatóságok problémái –, közelebb kerüljenek a megnyugtató megoldáshoz. Döntéseimet továbbra is helyesnek tartom."

 

 

 

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2015-06-20 19:27:08

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Amikor az időjárás kellemesre fordul, beköszönt a tavasz, nemcsak a ruhatárunkat frissítjük fel, szívesen újít...
Bővebben >>