Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
Megszűnhet, pontosabban átalakul a pénzszivattyú Lokál, a revolverbulvár Ripost-propaganda
2019-04-15 12:06:21
Megszűnhet, pontosabban átalakul a pénzszivattyú Lokál, a revolverbulvár Ripost-propaganda

Megszűnhet, pontosabban átalakul a pénzszivattyú Lokál, a revolverbulvár Ripost-propaganda

„Megszűnhet a Lokál és újraindulhat a Metropol, összevonhatják a Borsot és a Ripostot, konszolidálhatják Habony Árpád egykori lapját” – értesült a portál: „Egyszerűen túl sokba került eddig a rendszer, a politika változtatni akar az ’elutaljuk–felélitek’ dinamikán, ahol lényegében semmilyen számonkérés sincs” – állítják lapközeli háttérinformációikra hivatkozva.

 

Állítólag a Habony Árpád által indított Lokál sem hozta meg a várt hatást: olvasni ugyan olvassák, azonban „sokak szemében taszító is, és nem olyan jó brand, mint a tizennyolc évig működő, 2016-ban bezárt Metropol volt.”

 

Konszolidálhatják az ugyancsak kemény hangúnak tekintett 888-at is, amely szintén nem hozott a politikai konyhára. Talán ennek előszele, hogy G. Fodor Gábor főszerkesztő időközben megszerezte a Századvég Alapítványt, amiből „politikai akciócsoportot fejlesztett”, ez lehet számára a menekülő út.

 

(forrás: szabadhir.hu)

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mit mutat a pénzügyek jövője a kereskedők számára?
A technológia folyamatosan fejlődik, pláne a digitális és pénzügyi világban. Ezzel valószínűleg nem mondtunk újdonságot, viszont az is egyértelműen látszik, hogy a fejlőd...
2024-04-09 17:47:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>