Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Megszűnnek az átmeneti otthonok
2016-08-01 14:16:04
Megszűnnek az átmeneti otthonok

Megszűnnek az átmeneti otthonok

Legkésőbb 2023-ig megszüntetné a kormány az átmeneti szociális intézményi ellátási formákat, csupán az egy-egy éjszakára szállást adó éjjeli menedékhelyet és a hajléktalanok átmeneti otthonait tartja fenn továbbra is – ez áll a lapunk által megismert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által jegyzett előterjesztésben, amely több lényeges ponton írná át a szociális, illetve a gyermekvédelmi törvényt. A hajléktalanotthonokon kívül átmeneti elhelyezést nyújtó intézménynek számít az időskorúak, a fogyatékossággal élők gondozóháza, a pszichiátriai, valamint a szenvedélybetegek átmeneti otthona.

 

A szociális törvény tervezett módosításának indoklása szerint hosszú távú cél volt, hogy az átmeneti szolgáltatási formákat vezessék ki a szociális ellátások rendszeréből. A szaktárca szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek már nem tudják betölteni az eredeti céljukat, az ott elhelyezett embereknek valójában nemcsak 1-2 évre, hanem tartósan fennáll a gondozás iránti szükséglete. Az érintettek most sem azért kerülnek ilyen intézményekbe, mert csak rövid idejű ellátásra van szükségük, hanem azért, mert a tartós bentlakást nyújtó ellátásokra hosszabb a várólista, és amíg várakoznak, átmeneti ellátást kapnak.

 

Az Emmi azonban úgy látja, ez nem felel meg az igényeknek. Leszögezik: amennyiben az ellátott valóban csak átmeneti időre igényel ellátást, akkor lehetőség lesz a tartós bentlakás keretein belül is határozott idejű megállapodást kötni a gondozásra.

 

(további részletek: mno.hu)

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-...
Bővebben >>