Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Mária napja van.
Megtalálták Lázár Jánost
2026-08-16 10:26:39
Megtalálták Lázár Jánost

Megtalálták Lázár Jánost

 

A fideszes politikus ugyan eltűnt a parlamentből, de továbbra is politikai munkát végez, pártja választási vereség utáni állapotát próbálja feltérképezni, Orbán és a pártelnökség felkérésére.

 

Lázár János vezető fideszes politikus pártja megbízásából az országot járta, hogy felmérje, milyen állapotban vannak a Fidesz vidéki szervezetei az áprilisban elszenvedett választási vereség után, és mi maradt egyáltalán a pártból – értesült a Telex. A lap szerint Lázárnak a tapasztalataiból szeptemberre kell jelentést készítenie a párt elnökségének, ahol ez alapján értékelik majd a párt lehetőségeit. A portál úgy tudja, hogy Lázár eddig főleg a dunántúli megyéket látogatta.

 

A fideszes képviselő Lázár az új parlament tavaszi megalakulása óta csak elvétve bukkant fel az országgyűlésben, így, a sok hiányzása miatt, csak minimálbért kapott. Távolmaradásának okáról eddig nem voltak megerősített információk.

 

A Lázár országjárásáról szóló információval egybevágni látszik, hogy az Ugytudjuk.hu olvasója csütörtökön délután Lázárt a szombathelyi Fidesz-iroda előtt fotózta le. Az oldal értesülése szerint Lázár eligazítást tartott a Vas megyei választókerületi elnököknek, Ágh Péternek és V. Németh Zsoltnak. Ágh Péter, aki az előző ciklusban Lázár János tárcavezető államtitkára volt az Építési és Közlekedési Minisztériumban, azon kevés fideszes politikusok egyik, aki egyéniben tudott mandátumot szerezni április 12-én. Ágh kevesebb mint 300 szavazattal győzte le a tiszás Strompová Viktóriát, akit Lázár János a kampányban leszlovákozott. (…)

 

Lázár feladatai közé tartozik, hogy felmérje, milyen a hangulat a helyi pártszervezeteknél, a tagok, települési politikusok hogyan értékelik a választási vereséget és a Fidesz jövőjét. Ezen kívül azt is vizsgálja, hol válhat szükségessé a helyi Fidesz-irodák bezárása.

 

A Telexnek Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke – megerősítve az értesüléseket –, azt írta, Lázár János Orbán Viktor pártelnök a Fidesz elnökségének felkérésére általános állapotfelmérést végez a Fidesz állapotáról.

 

Havasi szerint Lázárnak a teljes, országos párt-infrastruktúra állapotát fel kell mérnie. Azt írta, ő már túl van vele egy személyes egyeztetésen, ami „nagyon részletes, professzionális és optimista hangulatú, egyórás konzultáció volt”.

 

További híreink
Ma dönt az országgyűlés a vármegyék, ispánok és Magyar Péter fizetése ügyében
Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján több jelentős jogszabály-módosításról is tárgyalnak a képviselők.
2026-09-07 09:57:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Új vezetéssel folytatja a Kutyapárt
Senki sem maradt az eddig ismert arcokból.
2026-09-06 09:46:49, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Magyar Péter folytatja Orbán migránsozását
Ami továbbra is napi egymillió eurónkba kerül.
2026-09-05 09:20:46, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Életének 80. évében, augusztus 22-én elhunyt Failoni Donatella zongoraművész - a halálhírt lánya, Oszter Ale...
Bővebben >>