Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Mesterházy felköszöntötte Boross Pétert
2013-08-27 16:28:23
Mesterházy felköszöntötte Boross Pétert

Mesterházy felköszöntötte Boross Pétert

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Boross Péter volt miniszterelnököt köszöntötte 85 éves korában.

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérem, fogadja jókívánságaimat 85. születésnapja alkalmából! – írta Mesterházy Attila MSZP-elnök Boross Péternek.

 

A szép kor, amelyet Ön megért, önmagában tiszteletet követel, ahogyan a politikai tisztség is, amelyet egykor betöltött. De úgy hiszem, valódi megbecsülést és méltóságot nem a megélt korral vagy betöltött tisztséggel vív ki valaki, hanem azzal a mentalitással, viselkedéssel, amivel saját elveit, világfelfogását és értékeit hitelesen és mások számára példamutatóan képviseli. Ön egy azon magyar politikusok közül, akik erre képessé váltak életük során – írta keddi levelében.

 

Ennek is köszönhető, hogy bár az utóbbi években kissé eltávolodott az aktív politizálástól, de az ország irányításában felelősséget vállalt egykori kormányfőként és a nemzet sorsa iránt máig felelősséget érző polgárként szava és véleménye sokak számára maradt meghatározó. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként pedig ma is sokat tesz azért, hogy történelmi örökségünket méltó módon ápoljuk és őrizzük tovább, ami ugyancsak elismerést érdemel – folytatta az MSZP elnöke.

 

Úgy vélem, fontos és az ország számára hasznos volna, ha ez a fajta nemzeti felelősségtudat és higgadt konzervativizmus, amelynek hagyományait Ön máig hitelesen képviseli – és amelynek egyik legmeghatározóbb képviselője volt Antall József is –, sokaknak példát mutatna és sokáig érvényesülne a magyar jobboldalon. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánok! – zárta Mesterházy jókívánságainak sorát.

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Száz alkotó mutatkozik be az Országos Kerámiaművészeti Triennálén Pécsen.
Bővebben >>