Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Kolos napja van.
Mészárosné bő milliárdnyi osztalékot vett ki a cégéből
2025-06-01 08:47:33
Mészárosné bő milliárdnyi osztalékot vett ki a cégéből

Mészárosné bő milliárdnyi osztalékot vett ki a cégéből

A 444.hu írása szerint tavaly a frissen leadott beszámoló szerint a tulajdonosok – Várkonyi mellett van még egy 25 százalékos tulajdonos – 1,366 milliárd forint osztalékot vettek ki a cégből. Ez azt jelenti, hogy a tulajdoni hányad alapján utóbbi 341 millió forinttal, Várkonyi Andrea pedig 1,02 milliárd forinttal gyarapodott. Mészáros Lőrinc felesége így a cég bő négyéves működése alatt összesen már 2,72 milliárd forinttal gazdagodott.

 

A cég tavaly 13 százalékkal, 10,1 milliárd forintra növelte árbevételét, végeredményben pedig 1,09 milliárd után tavaly 1,366 milliárdos tiszta profittal zárták a tavalyi évet, vagyis Várkonyiék a teljes nyereséget kivették a cégből. Amelynek a beszámoló szerint 2,06 milliárdról 1,79 milliárdra csökkent a tartozása, a bankszámláján pedig az előző évi 1,6 milliárd után év végén 1,1 milliárd volt.

 

A vállalkozás egyébként tavaly bővítette a létszámát, a korábbi 44 fő helyett tavaly átlagosan 64 alkalmazottja volt a cégnek, viszont ugyanúgy bruttó 1,1 millió forintos átlagos havi bér jön ki a számok alapján, mint 2023-ban.

 

 

További híreink
A DK szerint Orbán csak folytatást ígér
Orbán megint kihirdette a programját, és az, mint minden évben, ennyi: folytatjuk - reagált Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombaton Orbán Viktor minis...
2026-02-15 08:55:06, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Szijjártó mindent tagad
„Soha nem volt olyan kormányülés, amiről ír a Telex” – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ÖT Youtube-csatornáján, a Szemben Kócziánnal című mű...
2026-02-14 09:15:44, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A Pride-ot betiltják, a „kitörés napi” felvonulást biztosítják
A hivatalos narratíva szerint ez hagyományőrzés, a valóságban azonban ez politikai állásfoglalás.
2026-02-13 14:24:38, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Állatkínzás miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség egy kunágotai férfi ellen, aki sorsára hagyott ha...
Bővebben >>